Best csőd: megkezdődött az utasok kártalanítása

 2013. augusztus 20. 13:43

Több ezer főre tehető azon utasok száma, akiket a Best Reisen már nem tud kiutaztatni. A nyaralás költségeit már befizették, az ő kártalanításukról is gondoskodik a biztosító.

Az egyiptomi események miatt az egyiptomi befektetőnek is elment a kedve attól, hogy beszálljon az utazási irodába, ezért kellett leállniuk - mondta Zám Tibor, a Best Reisen Utazási Iroda Kft. ügyvezetője az M1 esti Híradójában szombaton.

Zám Tibor jelezte: az utolsó pillanatig tárgyaltak egy egyiptomi befektetővel, ezért nem jelezték korábban, hogy gondban vannak. Az ügyvezető a Híradónak azt mondta: „még a héten is itt voltak a szakembereik, akik átnézték az üzleti könyveinket, kimutatásokat, minden egyebet, itt egyetlen probléma volt, hogy a befektető maga is egyiptomi. Az utolsó két nap egyiptomi történései pedig olyanok voltak, hogy őket is eltántorították egy befektetéstől".

A Best Reisen pénteken jelentette be, hogy felfüggesztette utazási tevékenységét. A cég azzal indokolta a lépést, hogy a magyar utazási piacot öt éve sújtó válság rendkívüli módon visszavetette az iparágat, így a Best Reisent is.

Pénteken kiadott közleményük szerint az utazási irodának különösen nagy veszteségei keletkeztek az egyiptomi és tunéziai utazások terén, mivel 2011 januárja óta politikai válság sújtotta a két észak-afrikai desztinációt, amelyek tradicionálisan a legerősebb, forgalmuk többségét adó úti céljaik voltak.

A szűkülő piac, a csökkenő fizetőképes kereslet, a kiélezett konkurenciaharc és a folyamatos árháború nem teszi lehetővé a gazdaságos működést. A folyamatos működés pénzügyi feltételei már nem biztosíthatóak – írták.

 

Péntek este hazaérkezett a Best Reisen utasainak első csoportja

Pénteken éjfél előtt néhány perccel hazaérkezett a Best Reisen Utazási Iroda Kft. károsultjainak első csoportja a törökországi Antalyaból. Közleményük szerint a 157 utas az előre tervezett napon, mindössze néhány órás késéssel érkezett Budapestre. A társaság közlése szerint ezek az utasok a gyors intézkedésnek köszönhetően szinte semmit nem éreztek abból, hogy a Best Reisen Utazási Iroda Kft. pénteken felfüggesztette utazásszervező tevékenységét. Sajnos nem ennyire egyszerű a többi kint rekedt utas helyzete, de a következő napokban őket is hazahozza a biztosító.

Intézkedni kellett arról is, hogy a még külföldön lévők ki nem fizetett szállásköltségeire kötelezettséget vállaljanak, illetve a további szállodai költségeket is fedezzék. Így elérték azt, hogy a hazautazásra várók viszonylag nyugalmas körülmények között töltsék az akaratukon kívül meghosszabbodott nyaralásukat.

 

Megkezdődött a Best Reisen utasainak kártalanítása

Ahogy arról beszámoltunk, a Best Reisen Utazási Iroda Kft. pénteken jelentette be, hogy felfüggeszti utazásszervezői tevékenységét. A cég a QBE Magyarországi Fióktelepénél rendelkezik vagyoni biztosíték biztosítással, a biztosító gondoskodik az utazási iroda kinnrekedt utasainak hazaszállításáról, illetve szükség esetén a szállásdíjak kiegyenlítéséről is. Szombaton még legalább 700 utas volt kint. Hazaszállításukra a QBE 18-ára, 20-ára és 21-ére már lefoglalt repülőgépeket. A kint rekedt utasok zöme Antalyaban, Larnacában, Malagában, Tenerifén, Krétán, Rodoszon és Hurghadában várja a hazatérésüket biztosító gépeket. A Best Reisen által biztosított vagyoni letét összege 1,3 milliárd forint, amely fedezi a külföldön tartózkodó utasaik hazautaztatását és az el nem utazottak teljes kártérítését - közölte a cég pénteken.

A Best Reisen közleményében azzal indokolta a lépést, hogy a magyar utazási piacot öt éve sújtó válság rendkívüli módon sújtotta az iparágat, így a Best Reisent is. A közlemény szerint az utazási irodának különösen nagy veszteségei keletkeztek az egyiptomi és tunéziai utazások terén, mivel 2011 januárja óta politikai válság sújtotta a két észak-afrikai desztinációt, amelyek tradicionálisan a legerősebb, forgalmuk többségét adó úti céljaik voltak.

Több ezer főre tehető azon utasok száma, akiket a Best Reisen már nem tud kiutaztatni, de a nyaralás költségeit már befizették, az ő kártalanításukról is gondoskodik a biztosító.

A Travel Service azt közölte, vasárnap, illetve jövő héten kedden és szerdán is indult volna a Best Reisennel közösen üzemeltetett járatuk Egyiptomba és Törökországba. Ezek a gépek üresen indulnak majd el Budapestről, és hazahozzák az iroda már kiutazott ügyfeleit. Mindhárom gép "teltházas", vagyis ezzel a három járattal a Best Reisen mintegy 540 utasát hozzák haza.

Annak érdekében, hogy a teljes kárigény összegét - mely alapján a kártérítés mértéke meghatározható - a QBE megállapíthassa, az egyéni kárigények bejelentéséhez az utasoktól szükség van az eredeti számlákra, a jelentkezési lapra, az eredeti befizetési bizonylatokra (eredeti csekk, bevételi pénztárbizonylat, átutalás esetén a banki kivonat másolata), az eredeti utazási szerződésre, valamint az eredeti, az utazási irodánál kapott összes egyéb dokumentációra, a szerződött utas bankszámlaszámára (vagy postai utalási címére), illetve elérhetőségére.

A biztosító a közleményben felhívja a figyelmet arra, hogy ezeket a dokumentumokat ajánlott küldeményként a QBE Magyarország címére kell megküldeni. A biztosító postacíme: QBE Magyarországi Fióktelep 1442 Bp. Pf.101. e-mail: assistance@hu.qbe.com, telefon: 06 1 460-1500.

 

A fogyasztóvédelem álláspontja

A Best Reisen külföldön nyaraló utasait megilleti az ingyenes hazautazás joga, azoknak pedig, akik befizették nyaralásukat az utazási irodánál, de végül nem tudtak elutazni, visszajárhat a teljes befizetett részvételi díj - hívja fel a figyelmet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). A FEOSZ azt javasolja a fogyasztóknak, hogy kárigényüket mind az utazási irodánál, mind pedig annak biztosítójánál jelentsék be igazolható módon, írásban. Ha a panaszt elutasítják, a szövetség a feosz@feosz.hu e-mail címen várja a károsultak bejelentését, és ők ingyenesen segítenek a károsultaknak jogos igényük érvényesítése érdekében.

A FEOSZ szombati közleményében úgy véli, a vállalkozás megfelelően tájékoztatta károsultjait jogaikról, de megjegyzi: kérdéses, hogy a Best Reisen miért fogadott el a fogyasztóktól befizetést a tevékenység beszüntetése előtt még pár nappal is. Az ilyen és ehhez hasonló esetekre vonatkozóan egy utazási szerződésről szóló 2008-as kormányrendelet szerint ha az utazásszervező semmilyen helyettesítő szolgáltatást nem tud nyújtani, úgy köteles gondoskodni az utasnak az utazás kiinduló helyére történő szállításáról, emellett kötelezettsége az igénybe vett részszolgáltatások értékével csökkentett befizetett díjat is visszafizetni - idézi a FEOSZ a jogszabályt.