Biztonsági okokból átmenetileg nem szállhat fel az ukrán YanAir

Forrás: AIRportal.hu

 2019. június 08. 13:22

Felfüggesztette a YanAir légitársaság légi üzemeltetői engedélyét az ukrán légügyi hatóság, amely biztonsági problémákkal indokolta a döntést.

A légitársaság június 7-től kénytelen volt leállítani összes járatát, és a más légitársaságok számára bérbe adott gépei sem üzemelhetnek. Az ukrán légügyi hatóság a ch-aviation információi szerint azzal indokolta a döntést, hogy mélyreható vizsgálatokat folytattak a légitársaságnál, amelyek során több biztonsági probléma is felmerült.

A jogszabályoknak megfelelően a légitársaság légi üzemeltetői engedélye AOC-je akkor állítható vissza, ha a hatóság által megjelölt problémákat a cég orvosolja, valamint ha a megfelelő szintű biztonságot egy újabb auditot követően a hatóság igazolja.

A YanAir az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy várakozásaik szerint az AOC visszaállítására a közeljövőben sor kerül, a szerződéses kötelezettségeiket addig is partner légitársaságok repülőgépeinek bérlésével igyekeznek teljesíteni.

A légitársaság egyik gépe Budapestről is teljesített charterjáratokat a hónap elején

Fotó: AIRportal

A YanAir ukrán légitársaság a gépeit személyzettel, karbantartással, biztosítással, úgynevezett ACMI, vagy más néven wet-lease konstrukcióban adja bérbe más légitársaságok részére, valamint charterjáratokat is teljesít. A cég flottájában két Boeing 737-300, három Boeing 737-400 és egy Airbus A321-100 teljesít szolgálatot, utóbbi májusban repült utoljára.

A YanAir egyik Boeing 737-400-as repülőgépe a cseh Travel Service/Smartwings számára június 1-jén teljesített charterjáratokat Budapestről is. A Smartwings a nyári időszakban sorozatos gépbérlésre kényszerül a Boeing 737 MAX típus globális repülési tilalma miatt, ezért számos budapesti járatukat a YanAirhez hasonló, wet-lease konstrukciójú bérbeadásra szakosodott cégek gépei teljesítik.