Biztonságos a Balaton és a Velencei-tó

Forrás: MTI

 2019. szeptember 19. 14:10

A közhangulatot negatívan befolyásoló, kirívó bűncselekmények nem történtek sem a Balatonnál, sem a Velencei-tónál a nyári főszezonban.

Vörös Ferenc ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese sajtótájékoztatón elmondta, hogy a két kiemelt turisztikai centrumban június 1. és szeptember 15. között vagyon elleni bűncselekményekből 21 százalékkal kevesebb volt mint tavaly, miközben az előző évhez képest a tulajdon elleni bűncselekmények 35 százalékkal csökkentek. A közutakon is javulást mutatnak a statisztikák: 2 százalékkal kevesebb sérüléssel járó közúti baleset történt, míg a halálos balesetek száma 47 százalékos csökkenést mutat ebben az időszakban.

A Balatonból 262 esetben mentettek ki embereket, a Velencei-tóból hetvenszer. Heten fulladtak a Balatonba, a Velencei-tónál viszont nem volt haláleset. A halálesetek egyike sem kirívó jogsértésből adódott, a felelőtlenség és a rossz egészségi állapot volt a két jellemző ok.

A Velencei-tónál az idén nem volt haláleset

Fotó: Wikimedia Commons

Vörös Ferenc megemlítette, hogy bár a Zala, a Somogy, a Veszprém és a Fejér megyei rendőrségek szakmai munkáját a nyári szezonban utóbbi koordinálta, a négy rendőr-főkapitányság nem csak a saját erejére támaszkodhatott, igen sok segítséget kaptak a Készenléti Rendőrségtől és a polgárőrségektől.

A turisztikai évadban akadtak kiemelt rendezvények, amelyek komolyabb rendőri biztosítást igényeltek, ilyen volt Kapolcson a Művészetek Völgye, Alsóörsön az Open Road Fest, Zamárdiban a Balaton Sound és a Red Bull Air Race, Velencén az EFOTT, Igar-Dádpusztán az O.Z.O.R.A. fesztivál, a tóátúszások, valamint a Kékszalag vitorlásverseny.

A megnövekedett közúti forgalommal kapcsolatban az ezredes elmondta: akadt olyan nap a nyár folyamán, amikor az M7-es autópályán annyi jármű közlekedett a Velencei-tó és a Balaton irányába, hogy ha sorba rendezték volna őket, Budapesttől Dubrovnikig ért volna a sor.