Biztonságos kerékpárút köti össze Felső- és Alsóörsöt

Szerző: Gulyás J. Attila

Forrás: turizmus.com

 2022. március 21. 14:41

Átadták a Felsőörsöt Alsóörssel összekötő, 750 millió forint állami támogatással épült kerékpárutat, és ezzel újabb fontos beruházást kapott az térség aktív turizmusa – hangzott el a két település múlt pénteken tartott, közös ceremóniáján.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, a belügyi tárca parlamenti államtitkára – aki a két település polgármesterével együtt végigtekerte a 9 kilométeres bringautat  –  többek közt arról beszélt, hogy a kormány kiemelten támogatja a kerékpárutak építését: továbbra is napirenden van a Balatoni Bringakör korszerűsítése, és nemrég a Tihany és Örvényes közötti kerékpárutat is átadták.

Szabó Balázs, Felsőörs polgármestere egyebek mellett kiemelte, hogy az új bringaút erősíti a két település és a kistérség vonzerejét, Alsóörs polgármestere, Hebling Zsolt pedig arról beszélt, hogy a kerékpárútépítéssel még nincs vége a beruházásnak, ugyanis az út mellett zöldterületeket alakítanak ki és utcabútorokat is kihelyeznek. A két község  belterületi bringaútszakaszai közvilágítást is kapnak, Felsőörsön pedig a forgalmas út melletti járdát is kiszélesítették – írja a  Veol.hu.

Az új kerékpárutat a forgalmas főúttól elkülönítve alakították ki, így biztonságosan lehet rajta kerekezni; a turisták Veszprémből egészen a Balatonig eljuthatnak kerékpárral.

 

Füred új körforgalmat kap

Szintén a térség közlekedését érintő hír, hogy 2024 tavaszára minden bizonnyal Balatonfüred forgalomszervezőinek és autósainak álma is megvalósul, a nagy gépjárműforgalmú üdülőhely legforgalmasabb csomópontja ugyanis lámpás, biztonságos körforgalmat kap. A 71-es főút Füredre vezető szakaszára tervezett közlekedési létesítményről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen tartott múlt hét végi sajtótájékoztatón bejelentette: a 300-600 millió forintot beruházás költségeit a kormány biztosítja.

(Borítókép: 123rf.com)