Boeingeket vesz a Tarom

Forrás: MTI

 2018. július 17. 14:30

A román Tarom állami légitársaság öt Boeing 737-MAX 8 típusú repülőgép megvásárlásáról írt alá szerződést az amerikai gyártóval.

A öt repülőgép megvásárlása egy nagyobb szerződés része, amelynek értelmében június elején már két Boeing 737-800 NG típusú repülőgép a román vállalat flottájába került. A társaság és az amerikai gyártó közötti együttműködés értelmében a Tarom technikai igazgatósága a Boeing hivatalos partnerévé válik. Mint Viorica Dancila román miniszterelnök elmondta, ez fontos lépés a Tarom számára, és folytatják a fejlesztést.

A képen egy Boeing 777 látható

Fotó: pixabay.com

Az öt repülőgép a tervek szerint 2023-ig kerül a társaság flottájába. Az 1954-ben alapított Tarom ötven célállomás felé működtet járatokat, flottája 23 repülőgépből áll, amelyeknek egy része elavult.
A Tarom az idén 1,5 milliárd lej (101,2 milliárd forint) bevételt és ugyanennyi kiadást ütemezett be, miután 2009 és 2017 között 1,6 milliárd lejre (108 milliárd forint) becsült veszteséget halmozott fel.

Kapcsolódó cikkek

Válságban a Tarom

2017. november 20.