Budapest Airport: forgalmi rekord és járatözön

Forrás: turizmus.com

 2017. október 18. 16:54

Ismét kiderült, hogy rendezvényhelyszínnek is kiváló a ferihegyi 1. Terminál, ahol immár második alkalommal rendezett workshopot a Budapest Airport. A rendezvényen közel hatvan utazási iroda 80 képviselője vett részt, akik 19 légitársaság és 7 tour operator vezetőivel találkozhattak.

Kam Jandu, a reptér kereskedelmi igazgatója bevezetőjében felhívta a figyelmet a repülőtér izgalmas nemzetközi tulajdonosi hátterére: egy kanadai magánnyugdíjalap a többségi tulajdonos, rajtuk kívül részvényes még Szingapúr kormányzati vagyonalapja és a quebeci kormány.

A légi kikötő forgalma továbbra is lendületesen nő. Az év elején még csak 12,520 millió utast vártak 2017-re, a mostani becslések szerint az utasszám meghaladhatja a 13 milliót is. Emlékezetes, hogy 2013-ban 8,5 millió, 2014-ben 9,155 millió, 2015-ben 10,298, tavaly pedig 11,1440 millió utas fordult meg Ferihegyen. A legnépszerűbb úti cél továbbra is London, ahová Budapestről évente 1,157 ezer utas repül. A növekedés üteme itt ugyanakkor jelentősen lelassult, nem kis részben a Brexittel kapcsolatos hírek miatt. A top 6 reptér között van még Párizs, Brüsszel, Berlin, Amszterdam és Frankfurt. Érdekes, hogy Berlinbe 54%-os volt a növekedés 2017-ben az egy évvel korábbihoz képest. Dubajba 200 ezer utas utazhat az idén, ez 15,8%-os forgalomnövekedést jelent. A bővülés oka, hogy nagyobb kapacitású repülőgépet állított forgalomba az Emirates légitársaság.

A forgalom növekedése mellett a szezonális különbségek csökkenése is megfigyelhető a repülőtéren – emelte ki Kam Jandu. Korábban a három nyári hónapban volt egy csúcsidőszak, mostanában csökkent az eltérés a legjobb és a legcsendesebb hónapok között. Az idén már áprilisban és szeptemberben is elérte az egymilliót a havi utasszám, míg korábban csak nyáron fordult elő ilyesmi.

Büszkén mutatta be a 2017. forgalmi augusztusi adatot Kam Jandu, ekkor 14,8%-os volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képest, ez volt az egyik legmagasabb növekedési ütem az EU nagyvárosai között. Jelenleg 131 menetrend szerinti útvonalon 44 légitársaság közlekedik Budapestre, míg a Malév idején 90 város volt elérhető 33 légitársaság járataival.

Jövőre a forgalom további növekedése várható, mivel vadonatúj járatok indulnak Budapestről. Az USA-ba rögtön három is, ezek közül kettőt – New York és Chicago – a LOT üzemeltet majd 2018 májusától, a harmadik szintén májustól az American Airlines philadelphiai járata lesz.

Éves forgalomnövekedés a Budapest Airporton

 

Az újdonságok között európai és észak-afrikai járatok is szerepelnek, Marokkóban Marrakesh és Agadir kerül fel az elérhető célállomások körébe a Ryanairnak, illetve a Wizz Airnek köszönhetően. A Ryanair folyamatosan bővíti az úti célok körét Palermótól, Valencián át Edinburgh-ig, Nápollyal, a spanyolországi Santanderrel, Paphos-szal és Prágával bezárólag. Nem pihennek a Wizz Airnél sem, Szentpétervár, Bordeaux, Athén, Stavanger és Basel szerepel az új desztinációk között. Jó hír jövőre, hogy az Air Canada Rouge jövőre már naponta repül Torontóba.

A Qatar Airways Dohába az eddigi 10 helyett 14 járatot indít hetente, míg az Iberia heti három járattal repül majd Madridba egész évben 2018-tól. Az idén téltől heti háromra bővíti moszkvai járatai számát az Aeroflot, a Lufthansa napi ötre növeli a frankfurti kapcsolatok számát. Jövő nyártól a Turkish Airlines újra napi három járatot üzemeltet, míg az Aegeannek heti öt járata lesz Athénba jövő nyártól.

A növekvő forgalmat infrastrukturális fejlesztésekkel igyekszik a reptér kiszolgálni. Bővítették a parkolókat, összesen 17 új check-in pultot alakítottak ki a 2A és 2B terminálon. Hat modern testszkennert helyeztek üzembe és a fast track szolgáltatást ajánlotta az utazási irodák figyelmébe, ehhez az irodák féláron juthatnak hozzá.

A reptéri üzletek választéka is folyamatosan bővül, olyan új cégek érkeznek hamarosan, mint a Camden Food, a Twinset, a Gold Elements és a Dorko.

Európai repterek növekedési üteme 2017 augusztusában

Kam Jandu emlékeztetett arra, hogy a BUD2020 fejlesztési program keretében 19 millió eurót ruháznak be, és 10.000 m2-rel bővül a reptér területe. Idén decemberben nyílik a 145 szobás ibis style Airport hotel, amelyben konferenciaterem, étterem, lounge, 250 parkoló áll majd a vendégek rendelkezésére. A hotelből fedett sétaút vezet a repülőtér épületébe.

Ezt követően az utazási irodák képviselői közvetlen találkozókon ismerhették meg a légitársaságok és a tour operátorok ajánlatait, újdonságait. Szolnok Pétertől, a TAP légitársaság képviselőjétől megtudtuk, hogy az egy év kihagyás után idén nyáron újraindított járat októberben 92%-os töltéssel közlekedik. Miután bevezették az egy útra szóló menetjegyeket, az is rendszeresen előfordul, hogy európai körúton levő amerikai csoportok veszik igénybe a budapesti járatot.

Az Aeroflot légitársaság budapesti képviselet-vezetője, Roman Harcsenko elmondta, hogy jövőre tervezik a napi negyedik Budapest–Moszkva-járat beindítását, három éven belül pedig az a céljuk, hogy napi öt járat közlekedjen Moszkvába. Az orosz fővárosból 50 perces minimum átszállási idővel utazhatnak tovább velük az utasok orosz belföldi úti célokba, továbbá olyan népszerű távoli úti célokba, mint Bangkok, Phuket, Vietnam, Ulan-Bator és Kína négy városa. Átszálló utasoknak nincs szükségük tranzitvízumra. A három órásnál hosszabb járatokon 17 féle speciális menüvel várják az utasokat, és hamarosan a füstölt halat, mézes süteményt és más speciális finomságokat is tartalmazó orosz menüt is bevezetik.

Elzbieta Borzon, a LOT légitársaság képviselőjétől megtudtuk, hogy hamarosan két értékesítő munkatárssal bővül a magyar iroda létszáma, és már folyik az 50 magyar utaskísérő toborzása is, akik majd a májusban induló amerikai járatokon teljesítenek szolgálatot. A szakember felhívta a figyelmet az útvonalon közlekedő Boeing Dreamlinerek kényelmi szolgáltatásaira, a nyomógombra sötétedő ablakokra, a párásított és a földivel megegyező kabinlégnyomásra és a kabinok 2,40 centiméteres belmagasságára.

Az ibis style Airport hotelből elkészülte után fedett sétaút vezet a repülőtér épületébe

Fotók: Bud.hu

A Jet2.com légitársaság  képviselője, Kovács Julianna arra hívta fel a figyelmet, hogy járataik szolgáltatási színvonala meghaladja az átlagos „fapadosokét”, mivel fizetni kell ugyan a szolgáltatásokért, viszont azok ár/érték aránya kiemelkedő. Példaként említette a fedélzeti étkezést, amelyet porcelántányérban, fém evőeszközökkel szolgálnak fel, így még az üzleti utazók igényeit is kielégíti.

Minden második utas továbbutazik Kijevből, elsősorban a FÁK-államokba – tudtuk meg Nemes Ervintől, az Ukraine International Airlines képviselet-vezetőjétől, aki azt is elmondta, hogy jövőre elképzelhető egy napi második járat beindítása is Budapest és Kijev között.

Az Air Baltic képviseletét ellátó Tensi Aviation munkatársa, Akar Ibolya is örvendetes fejlesztésekről számolt be munkatársunknak. Mint megtudtuk, jövő év március végétől forgalomba állítják a Budapest–Riga útvonalon is vadonatúj Bombardier CS300-as típusú repülőgépeiket, ezzel az eddigi 76 helyett 145 utast lesznek képesek szállítani a hetente továbbra is háromszor közlekedő járatokon. Jövőre 10 új járat indul Rigából.