Teszteltük a Budapest–Balaton kerékpáros útvonal első szakaszát

Szerző: Fucskó Hajnalka

Forrás: turizmus.com

 2021. november 16. 18:35

A Budapest-Balaton (BUBA) kerékpáros útvonal Törökbálint és Etyek közötti részén kerekeztünk minap a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség meghívására a szövetség tagszervezeteinek képviselőivel és a sajtó más munkatársaival.

Magyarországon is mind többen pattannak nyeregbe és fedezik fel gyönyörű vidéki tájainkat két keréken. Egyre több, biztonságos és vonzó kerékpáros útvonal közül választhatunk, azonban ez önmagában nem elegendő. A kerékpáros turizmus alakulásában jelentős szerepe van a térségi szolgáltatóknak – vallja a Magyar Kerékpárosok Turisztikai Szövetsége (MAKETUSZ).

A szövetség célja, hogy koordinálja az országos kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat létrehozását. "A kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat egy országos lefedettségű rendszer, ami összeköti a kerékpárosokat azokkal a vendéglátóhelyekkel, szállásokkal és attrakciókkal, ahol örömmel és felkészülten fogadják a kerékpárral érkezőket" – mondta a tanulmányút keretében tartott tájékoztatón Gangel Marcell kerékpáros turisztikai szakértő a törökbálinti Tájházban tartott rövid tájékoztatón.

A kerékpárosbarát minősítések már elkezdődtek a Sopron-Fertő turisztikai térségben; eddig mintegy húsz szolgáltató szerezte meg a címet és viselheti a "bikefriendly" logót, de számuk jövő tavaszra 80-ra nőhet a szövetség reményei szerint. A minősített szolgáltatók listáját a MAKETUSZ a tekerjitthon.hu oldalon teszi elérhetővé a kerékpáros turisták számára.

A közel 110 km hosszúra tervezett BUBA Budapesten a Kamaraerdőnél kezdődik, de mi Törökbálintról indultunk a 22 km-es bejáró túrára, Etyekig. A település belterületén alacsony forgalmú, egyelőre csak sárga kerékpáros nyommal jelzett utcákon jutunk el az új, kényelmesen széles, feltűnően kitáblázott Budapest–Balaton kerékpárútig, amelyre felhajtva már magasabb sebességbe kapcsolva tekerhetünk.

Törökbálint után, úton Biatorbágy felé

Fotó: turizmus.com / Fucskó Hajnalka

Egy ideig az autóút mellett, majd hosszan ligetes erdősávokon át, és egy jó darabon a vasúti sínek mellett vezet az útvonal, a két oldalról behajló, az ősz színeivel megfestett fák látványa kellemes a szemnek, a nyári kánikulában pedig bizonyára védelmet és enyhet adnak majd a kerekezőknek a tűző nap sugarai ellen.

A fák védelmet adnak a bringázóknak a tűző nap ellen

Fotó: turizmus.com / Fucskó Hajnalka

Azt még nem tudni, hogy Biatorbágyon át pontosan merre vezet majd a BUBA, a helyi civilek ugyanis az építkezés előtti utolsó pillanatban kifogást emeltek az amúgy is szűk főutcára tervezett nyomvonal ellen. A jelölt kerékpárút most felvezet a híres biatorbágyi viaduktra, amely remek kilátópontként szolgál a párhuzamosan futó vasúti hídra és a környező dombságra, a másik oldalon pedig a település látványos körforgalmi csomópontjára – kár lenne, ha ez a látványosság a BUBA végleges nyomvonalából kimaradna.

A völgyhíd után egyelőre vagy a forgalmas főúton kell tovább biciklizni, vagy némi kerülő árán, a GPS-segítségével, a csendesebb mellékutcákba letérve hagyhatjuk magunk mögött a várost.

Ilyen látvány nyílik a viadukt tetejéről, amelyen mi is átbicikliztünk

Fotó: turizmus.com / Fucskó Hajnalka

Biatorbágy után visszatérünk a bringás „szupersztrádára”, és Etyekig ismét biztonságosan lehet repeszteni a kiváló minőségű, széles aszfalton, amely a BUBA első szakaszának fejlesztését célzó VEKOP-os projekt keretében valósult meg.

Hol máshol készülhetett volna el a csoportkép a bringás tanulmányútról, mint a biatorbágyi viadukton

Fotó: MAKETUSZ

Nemsokára egy combizmokat próbára tevő emelkedő következik, de útközben és kiváltképp a tetejéről visszatekintve festői látvány tárul elénk a dombokra felkúszó biai házakra, a kép előterében egy hosszan elnyúló halastóval – remek fotópont.

Biatorbágy panorámája a halastóval

Fotó: turizmus.com / Fucskó Hajnalka

Innen pihenésképpen hosszan gurulhatunk le egy kiadós lejtőn, a lendület sokáig kitart a saccra közel 3 méter széles bringaúton, amelyet máris előszeretettel használnak nemcsak a kerékpáros turisták, hanem – mint láthattuk – a versenykerékpárosok is. A BUBA etyeki kitérőjének indokoltságáról a bringás közösség és a sajtó is polemizált, de azt nem lehet elvitatni, hogy a biatorbágy–etyeki szakasz szép.

A kilátópont után hosszan gurulhatunk a lejtőn tovább  Etyek irányába

Fotó: turizmus.com / Fucskó Hajnalka

Etyekre érve a polgármester fogadta kis csapatunkat. "Mi Etyeken a szőlőre és borra épülő turizmusból élünk és nagyon vágyunk arra, hogy minél több vendég érkezzen hozzánk" – mondta Zólyomi Tamás polgármester. "Ráadásul a kerékpáros turisták nagyon jól fizető és számunkra nagyon kedves vendégek, úgyhogy bízunk benne, hogy minél többen meglátogatják településünket" – tette hozzá a polgármester, válaszolva arra, hogy mit vár a Budapest–Balaton kerékpárúttól Etyek. A BUBA folytatásaként Etyeken belül zárt pályás bringaút kiépítését tervezik mindkét irányban, hogy a település belterületén is maximális biztonságban érezzék magukat a két keréken közlekedők.A településen régen készülnek arra, hogy sok kerékpáros járjon feléjük, ezért bringabarát szolgáltatóik vannak már most is. A polgármester elmondta, hogy Etyek számos attrakcióval és természeti látnivalóval is várja a kerékpáros turistákat, így az etyeki szőlő- és borközpontok, az Újhegy, az Öreghegy, a Kecskegödör és a Körpincék, vagy éppen a Korda Filmstúdió látogatóközpontja egyaránt okot adhat a megállásra. Kiemelte még a Boti-tavat és a Kápolnaparkot, mint kerékpáros turisztikai desztinációt.

Az etyeki Körpincéknél piknikezni is lehet

Fotó: turizmus.com / Fucskó Hajnalka

A túránkat mi is egy kerékpárosbarát szolgáltatónál, az Etyeki Sörmanufaktúrában fejeztük be főzdelátogatással és sörkóstolóval. A sört frissen, egyenesen a tartályból csapolják itt a kedves vendégeknek; a tulajdonosok Belgiumban tanulták ki a kisüzemi sörfőzés csínját-bínját, és folyamatosan új alapanyagokat, új ízeket, új recepteket kipróbálva fejlesztik a választékot – mesélte Radányi Orsolya főzdevezető és egyben sörmester.

Nekünk legjobban a búzasörük ízlett, aminek az ízét korianderrel és keserű narancshéjjal bolondítják meg. Nyáron a teraszon lehet felhörpinteni egy pohár sört, megpihenve és erőt gyűjtve a további biciklizéshez.

Az Etyeki Sörmanufaktúrában egyenes a tartályból csapolják a folyékony kenyeret

Fotó: turizmus.com / Fucskó Hajnalka

A MAKETUSZ továbbra is arra buzdítja a Budapest és Etyek, illetve Szentendre vagy Dunakeszi között bringázókat, valamint a Balatoni Bringakör felújított szakaszain kerekezőket, hogy készítsenek maximum egy GB-os videókat az útról, bemutatva azt. A videókból egy közösségi "bringafilm" készül, melynek célja a felújított szakaszok népszerűsítése. A videókat a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség oldalára lehet feltölteni november 30-ig.