Budapesti motoros szolgáltatók egy jó ügyért

Forrás: turizmus.com

 2019. szeptember 12. 19:26

Közel száz, jó szándékú motoros, civilek és közéleti személyiségek együtt vitték Budapest utcáin tanévnyitó motorozásra a Pető Intézetben tanuló és gyógyuló, mozgásukban korlátozott gyerekeket.

Az idén 9. alkalommal megrendezett Négy kerékről két kerékre elnevezésű jótékonysági motoros rendezvény keretében, szeptember 11-én délután.

A Budapest TUK-TUK és az Official Budapest Castle Bus jóvoltából az ülni is nehezen tudó gyermekek is részt tudtak venni a felvonuláson.

A motoros felvonulás 8 km-es útvonala a Pető Intézet Villányi úti épületétől indult, majd Alkotás út – Márvány utca – Alagút – Lánc híd – Apáczai Csere János utca – Belgrád rakpart – Szabadság híd – Bartók Béla út – Villányi úton keresztül vitték vissza a gyerekeket a Pető intézetbe.

A mozgássérült gyerekek élvezték a tuk-tukozást

Fotó: Budapest Tuk-Tuk

A rendezvényen résztvevő motorokat, sofőröket és utasaikat a Groupama Garancia Biztosító Ztr biztosította, a Felvonulás útvonalát a BRFK motoros rendőrei vigyázták, és térítésmentesen egy mentőmotor is kísérte a felvonulást a Mentőmotor Alapítvány jóvoltából. A Honda Safety Hungary jóvoltából egy délutánon keresztül versenyezhettek a gyerekek vezetés technikai szimulátorokon a Pető Intézet falai között, ahol a Hungaroring Mini Ring szakosztálya kedveskedett játékokkal, vetélkedőkkel.

Kapcsolódó cikkek