Business Excellence a Parlamentnél
Forrás: turizmus.com
2016. június 15. 20:29
![]() |
A Business Traveller Hungary, az üzleti utazók magazinja ezúttal is saját olvasóit és üzleti partnereit kérte fel, hogy szavazzanak az ország legjobb hivatásturisztikai szolgáltatóira, 9 kategóriában - így szállodától utazási irodán és légitársaságon át az éttermekig adhatták le voksukat. Az egyes kategóriák három „shortlist-es” jelöltjéről most is egy szakmai zsűri döntött, az olvasók ezek közül választhatták ki kedvencüket, azonban lehetőségük volt negyedikként újabb jelöltet megadni – a legtöbb jelölést kapó pedig közönségdíjat nyert.
A listát összeállító szakembereknek évről évre nehezebb dolga van, hiszen sorra jelennek meg új, nívós szolgáltatók, miközben a „régiek” is minőségi fejlesztésekkel szállnak harcba a fogyasztók megnyeréséért. Örömteli, hogy a válság miatti megtorpanás után ismét sorra nyílnak a szállodák, amelyek a szabadidős és a céges közönséget egyaránt megcélozzák, és a Budapestről közvetlenül elérhető repülős célállomások száma is bővül. Egyre több város ismeri fel a hivatásturizmusban rejlő lehetőségeket, és éttermet választani sem könnyű feladat, hiszen rengeteg kiváló helyszín kínálkozik mind Budapesten, mind vidéken, ahova csapatépítést, céges megbeszélést vagy épp komoly üzleti partnert bátran elvihetünk – mondta Kelecsényi Ágnes, a Turizmus Kft. marketingigazgatója.
Kenderesy Nadin, az eseményt szervező Turizmus Kft. PR igazgatója elmondta, hogy a június 10-én lezárult online szavazás során közel másfél ezren szavaztak a jelöltekre, amiből az is kiderül, hogy a 6 évvel ezelőtt alapított díjat egyre nagyobb érdeklődés kíséri, egyre komolyabban veszi a szakma. Hozzátette, hogy ma Magyarországon ez az egyetlen olyan elismerés, amely az üzleti utaztatásban kimagaslóan teljesítő szolgáltatókat díjazza. Ez pedig egy különösen fontos szegmens a hazai turizmus számára.
A Business Excellence okleveleket Kenderesy Nadin és Horváth Ágnes, a Business Traveller Hungary magazin felelős szerkesztője adták át a 18 díjazottnak. A rendezvényen megjelent a magyar üzleti turisztikai szakma színe-java, akik ízelítőt kaphattak az új Szamos kínálatából is.
A vendégeket a Szamos képviseletében Kelényi Szamos Gabriella, a Szamos egyik tulajdonosa, valamint dr. Bak Judit PR igazgató köszöntötték.
![]() |
Az eseményen bemutatkozott a Szamos új, fiatalos márkája, a Szamos Today, amely épp a Kossuth téren debütál, és a résztvevők megtekinthették az itteni csokoládémúzeumot is. A díjátadón résztvevők között öt légitársaság – Alitalia, Air Berlin, Aegean Airlines, Brussels Airlines, Norwegian Air Shuttle - pedig saját fedélzeti borait sorsolta ki, így a szerencsés nyertesek a földön élvezhetik az „égi borospincék” kínálatát.
Bővebb információ:
Kenderesy Nadin, PR igazgató
kenderesy.nadin@businesstraveller.hu
BUSINESSS EXCELLENCE 2016 DÍJAZOTTAK
![]() |
Business Excellence díjazottak |
|
kategória |
díjazott |
budapesti business hotel |
PRESTIGE HOTEL |
vidéki business hotel |
BARACK THERMAL HOTEL & SPA |
corporate utaztató |
JET TRAVEL |
légitársaság |
QATAR AIRWAYS |
autókölcsönző |
HERTZ MERCUR RENT A CAR |
rendezvényhelyszín |
GÖDÖLLŐI KIRÁLYI KASTÉLY |
vidéki business city |
KECSKEMÉT |
budapesti étterem |
LA PERLE NOIRE ÉTTEREM |
vidéki étterem |
VIATOR APÁTSÁGI ÉTTEREM |
Business Excellence közönségdíjasok |
|
kategória |
díjazott |
budapesti business hotel |
BUDDHA-BAR HOTEL BUDAPEST |
vidéki business hotel |
HOTE AZÚR |
corporate utaztató |
OTP TRAVEL |
légitársaság |
AIR BERLIN |
autókölcsönző |
BUDGET RENT A CAR |
rendezvényhelyszín |
AUDI ARÉNA |
vidéki business city |
VESZPRÉM |
budapesti étterem |
SPÍLER BISTRO |
vidéki étterem |
ROSINANTE ÉTTEREM |