Corporate CarSharing program a Sixttől

 2013. június 18. 16:16

A németországi vállalatok és alkalmazottaik számára intelligens autópark megoldás nyílik: aSixt Leasing és a PSA Csoport (Peugeot és Citroën) közösen kifejlesztették a “Sixt Corporate CarSharing” programot. Az új koncepció javíthatja a vállalatok gépjármű flottáinak hasznosítását, csökkentheti a flottairányítás költségeit és a dolgozóknak rugalmas, mobilitási szolgáltatást nyújthat a munkaidőn kívül is. Sőt, akár 30 %-kal is csökkenthető a teljes flottaköltség.

A Sixt Corporate CarSharing lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy létrehozzanak egy gépkocsi flottát, Peugeot és Citroën gépjárművekből. Mindehhez a Sixt Leasing tanácsot és támogatást is ad. A Sixt egy internet alapú eszközt is kifejlesztett, mely képes együttműködni a cég intranetjével és összekapcsolja a gépjárművek központi irányítási rendszerét. Ez azt jelenti, hogy az egész flottát egy központi helyen lehet kezelni, és az egyes járműveket gyorsan és rugalmasan lehet lefoglalni, illetve bérelni. Ezért minden egyes gépkocsin speciális fedélzeti egység található, egy úgynevezett “CarSharing Modul”.
Egy cég személyzete ma már egyaránt használhatja a gépkocsi-flottát üzleti utakra, valamint személyes célokra munkaidőn kívül és akár hétvégén is. Mindössze annyit kell tenniük, hogyregisztrálnak és a vezetői engedélyhez egy chipet, vagy egy kifejezetten erre a célra készült kártyát kapnak. Ha ki szeretnének bérelni egy autót, akár üzleti vagy személyes célra, arendszerrel fenntartják nekik a járművet és 1 órával a foglalás előtt megkapják a végleges megerősítést, az autót a kártyával nyithatják.  Az indítókulcsot a kesztyűtartóban találják, mindemellett egy utántöltő kártyát is, melynek segítségével a vezető könnyen és gyorsan megtankolhat plusz költségek nélkül.
Az árkalkuláció az utazás ideje és távolsága alapján kerül megállapításra, mely a szóban forgó gépkocsi teljes bérleti költségén alapul. Egy alkalmazott többféle lehetőség közül választhat, mint például a gépkocsi használata munka után másnap reggelig, vagy akár egy hétvégi kirándulást is, több száz ingyenes kilométerrel. Ez a csomag nem tartalmaz adót.

A Sixt Corporate CarSharing jelentős költségelőnyöket jelent a vállalatok számára. A gépjárművek magáncélú használata optimalizálhatja a flotta használati profilját és a gépkocsik hatékonyabb felhasználását. Az alkalmazottak egyfajta juttatásként privát hozzáférést kaphatnak a vállalatok járműveihez, és további megtakarítást jelent hogy nem lesz taxi- vagy tömegközlekedés költség. Összességében mindez elősegítheti a cégflotta költségeinek akár 30% - os csökkenését.
Acégek személyreszabott tanácsadást is kapnak, az autópark szolgáltatások közé tartozik többek között a logisztika, a gépjármű nyilvántartás, az adó, a biztosítás, az üzemanyag kártya, a karbantartás és pótalkatrészek (pl.: gumiabroncsok) biztosítása is. Az online eszköz, rendszer - hozzáférést is biztosít a gépkocsi használóknak (regisztráció és foglalások), mindemellett a rendszer funkciókhoz (adatkezelés, jelentések) és a flottakezeléshez is. Ezek segítségével a felhasználók valós képet kaphatnak az üzleti jellegű és személygépkocsi foglalásokról, valamint a hozzájuk tartozó költségekről.
 
A vállalatok dönthetnek úgy is, hogy az online eszközt kizárólag saját autóparkjuk irányítására használják, az alkalmazottaik magán bérlési lehetősége nélkül.

A Sixt Corporate CarSharing az eddigi 4 jellemző Peugeot és Citroën márkákkal rendelkezik: Peugeot 308, Peugeot 3008 plus, Citroën DS3 és a Citroën DS4. Ez a választás a compact kategóriától a kisteherautóigt terjed az összes modern felszereléssel és funkcióval, valamint a különféle felhasználásokra (üzleti, vagy magánjelleg) is.