Csehországban kiterjesztik az elektronikus útdíjfizetést

Forrás: MTI

 2019. július 15. 09:03

Csehországban 2021-ben bevezetik a személygépkocsik számára is az elektronikus útdíjfizetési rendszert. A közlekedési minisztérium számításai szerint a lépés mintegy 220 millió korona pluszbevételhez juttatná az államkasszát.

Az ezt lehetővé tevő törvénymódosítást pénteken hagyta jóvá a cseh parlament alsóháza, a képviselőház.

A személygépkocsik számára jelenleg sztrádabélyeges útdíjrendszer működik, amit 1995-ben vezettek be. Az éves sztrádabélyeg ára 1500 korona (19 500 forint).

Vladimír Kremlík közlekedési miniszter a parlamenti vita során megerősítette a tárca korábbi döntését, miszerint az éves útdíjat addig nem emelik, amíg nem fejeződik be a legrégebbi, 1972-ben átadott cseh autópálya, a Prágát és Brünnt összekötő D1 teljes felújítása. Erre a tervek szerint 2021 végén kerül sor.

Az útdíj befizetését az elektronikus rendszerben kamerákkal fogják ellenőrizni. A rendszer lehetővé teszi, hogy a jövőben bevezessék a regionális útdíjat is.

Jelenleg a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók fizetnek útdíjat elektronikusan Csehországban. Ezt 2007-ben vezették be, az állam éves bevételei ebből mintegy tízmilliárd koronára rúgnak.

Az elektronikus útdíjrendszer üzemeltetése olcsóbb, mint a sztrádabélyeges rendszeré

Fotó: Pixabay

A sztrádabélyegek eladásából tavaly több mint ötmilliárd korona folyt be az államkasszába. A közlekedési minisztérium számításai szerint az elektronikus útdíjrendszer kiterjesztése a személygépkocsikra mintegy 220 millió korona pluszbevételhez juttatná az államkasszát. Ugyanakkor a rendszer üzemeltetése olcsóbb lenne, mint a jelenlegi sztrádabélyeges rendszeré.