Csökkent a légi áru-, és utasforgalom bővülési üteme

Forrás: MTI

 2018. augusztus 13. 16:53

Lassult a légi áru-, és utasforgalom bővülése az első fél évben: utaskilométerben számolva 7 százalékkal nőtt a szektor teljesítménye, szemben az egy évvel korábbi 8,3 százalékos ütemmel - derült ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adataiból.

Az MTI-hez eljuttatott kimutatás szerint a lassulás oka, hogy a kerozin árának emelkedése miatt nőttek a jegyárak. Az áruforgalomban is hasonló folyamatok figyelhetőek meg, az első fél évben áru-tonnakilométerben számolva 4,7 százalékkal több árut fuvaroztak, mint tavaly az első fél évben, de a ráta csak a fele a tavaly ugyanekkor mért ütemnek.

A IATA azzal indokolta a visszaesést, hogy az árufeltöltési ciklus negatív hatásai továbbra is érzékelhetőek: a cégek az év elején feltöltötték a raktárakat, így most alacsonyabb az igény a fuvarozásra. Emellett a globális kereskedelem rosszabb helyzetben van, amelyet a beszerzésimenedzser-index (PMI) alacsony mértéke is alátámaszt.

 

Fotó: publicdomainpictures.net