Csökkenti nyárra tervezett kapacitásait a TUI

Forrás: turizmus.com

 2021. március 25. 17:06

A TUI-cégcsoport néhány hete még a 2019. évi árualap 80 százalékának megfelelő kapacitást tervezett be az idei nyárra, ezt most módosították.

A TUI-cégcsoport csütörtöki online közgyűlésén Friedrich Joussen vezérigazgató arról számolt be, hogy foglalási számaik továbbra is biztatóak, jelenleg 2,8 millió főt tesznek ki. Ez mindenesetre 60 százalékkal kevesebb a 2019. évinél.

A korlátozások ellenére február óta összesen 180 ezer új foglalást kaptak a júliustól szeptemberig tartó időszakra. Az átlagárak mintegy 22 százalékkal magasabbak, mint tavalyelőtt – írja a reisevor9.de.

Az optimista bevezető után azonban Joussen arról is beszámolt, hogy 75 százalékosra csökkentik az idei nyárra tervezett, a 2019. évi 80 százalékának megfelelő kapacitást. A kínálatot rugalmasan tudják bővíteni, ha a járvány hatékony kezelésének köszönhetően nő a kereslet – tette hozzá.

A járvány alakulása a német utazókat is elbizonytalanítja

Fotó: 123rf

A konszern 2020 márciusa óta mintegy 2,5 millió ügyfelet vitt nyaralni, ez a szokásos mennyiség körülbelül egytizede.

A TUI-részvények ára 4,7 százalékkal 4,19 euróra esett a kapacitáscsökkentés hírére.