Debrecen Airport: erős első negyedév

Forrás: turizmus.com

 2018. április 17. 10:04

Minden idők legerősebb márciusi és első negyedévi utasforgalmát regisztrálták idén a debreceni repülőtéren.

A Debrecen Airporton idén márciusban több mint 26 ezer utas fordult meg, ez harmadával több, mint egy évvel ezelőtt, amikor 19 610 főt regisztráltak. Az idei első negyedévben 72 950 fő volt a forgalom, míg tavaly ilyenkor csupán 56 830.

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója az eredmények kapcsán leszögezte: “Az emelkedő olajárak ellenére a Debrecen Airport utasforgalmának növekedése 2018. első negyedévében is stabil maradt. A Wizz Air a debreceni bázis gépével már március vége óta több frekvenciával közlekedik. A Lufthansa pedig már hetente 5-ször repül március vége óta.

A Lufthansa már hetente ötször repül Debrecenbe

Fotó: turizmus.com

Az Európai Unió, Oroszország és Izrael 8 gazdasági és turisztikai szempontból is fontos régiójával van közvetlen légi összeköttetése Debrecennek és így a kelet-magyarországi régiónak.

2018-ban további dinamikus növekedésre számítunk a külföldi turisták és üzleti utasok által eltöltött vendégéjszakák számát illetően illetve a régió szállodáinak kihasználtsága is tovább fog javulni. A vendéglátóhelyek, szabadidős és rekreációs szolgáltatók, illetve a személyszállító cégek forgalma és az ÁFA- és IFA-bevételek is jelentősen fognak növekedni a régiónkban.

Kárpátaljáról, Kelet-Szlovákiából, a Partiumból és Szabolcs-Szatmár megyéből is egyre többen választják a repülőterünket, hiszen ez a legközelebbi és legtöbb alacsony viteldíjú úti céllal rendelkező regionális repülőtér a régióban.”

Keresettek a nyári charterek

A nyári charter szezonban a rendszeres német beutazó chartergépek mellett Törökországba már hetente kétszer, Görögországba, Zakynthosra és Bulgáriába, Burgaszba, illetve nagyobb gépkapacitással az egyiptomi Hurghadára is indulnak nyári járatokat. A nyár abszolút újdonsága és egyben slágerdesztinációja idén Barcelona, Katalónia fővárosa lesz, amely 2018. június közepétől szeptember végéig elérhető a Debrecen Airportról.

Nyár: bővülő menetrend

A Wizz Air a nyári menetrendtől heti 9, a csúcsszezonban pedig heti 10-szer közlekedik Londonba. A nyári iskolai szünetben Eindhovenbe is hetente 3-szor utazhatunk Debrecenből.

Több utas Münchenből, Tel-Avivból és Moszkvából

A március végétől heti öt járattal közlekedő Lufthansa gépein még több érkező turistára számítanak Debrecenben. További dinamikus beutazó forgalmat prognosztizálnak az immáron egy éve közlekedő tel-avivi és a decemberben indult Moszkvából közlekedő Wizz Air járatokon is.

Futóverseny április 22-én

Immáron másodszor rendezik meg a régió legkomolyabb repülőtéri futását, amelyre már több mint 1500-an neveztek.