Debrecen- Burgasz a Robinson Tours-szal 2014-ben is

 2013. szeptember 10. 17:37

Az Airport Debrecen szeptember 9-én 12.40-kor fogadta a szezon utolsó Bulgáriából érkező Robinson Tours járatát.

A járat különlegessége, hogy az utasokon kívül a Robinson Tours ügyvezető igazgatója, Jakócs Áron és budapesti iroda munkatársai is ezzel a járattal érkeztek. Ezen különleges alkalomból a munkatársak az utasoknak a repüléskor egy kis bolgár édességgel, érkezéskor pedig egy kis bolgár parfümmel kedveskedtek.

 

Jakócs Áron rövid beszédében elmondta, hogy egy sikeres szezont tudhatnak maguk mögött és reméli, hogy a 2014 év is ugyanilyen eredményes lesz.  Megköszönte a régió partnerirodáinak a foglalásokat és örömmel jelentette be, hogy 2014-ben is indulni fog a már hagyományossá vált Debrecen-Burgasz járat.

Az eseményre hivatalos volt az Airport Debrecen részéről Rácz Zsolt gazdasági igazgató, Farkas Ákos biztonsági igazgató és Vadon Tamás check in supervisor.
A gazdasági igazgató megköszönte a Robinson Tours munkatársainak a foglalásokat, hangsúlyozta a charteres légi forgalom fontosságát és reményét fejezte ki, hogy ezen forgalom volumene jövőre is megmarad.