Dél-Korea beszállna a Varsó közeli gigareptér építésébe

Forrás: MTI

 2021. december 09. 15:22

Befektetne Dél-Korea a Varsó és Lódz városa között építendő nemzetközi óriásrepülőtérbe (CPK) azon kétoldalú előzetes megállapodás értelmében, amelyet csütörtökön írtak alá a lengyel fővárosban.

No Hjong Uk dél-koreai közlekedési miniszter, valamint Marcin Horala lengyel közlekedési miniszter-helyettes írt alá azt a megállapodást, amelynek alapján a dél-koreai fél kisebbségi részesedést szerez majd a CPK-ban, melynek építését a tervek szerint 2023-ban kezdenék el.

A két fél a jövő év végéig dolgozza ki a közös beruházás részletes feltételeit.

A projekt honlapján szereplő rajz szerint így fog kinézni az új gigarepülőtér

Fotó: cpk.pl

A varsói Chopin-repülőtéren szervezett sajtótájékoztatón Horala elmondta: a megállapodás megerősíti a közös vállalkozás szándékát, a dokumentum aláírása pedig mérföldkőnek számít a CPK megvalósítása szempontjából.
A lengyel és a dél-koreai kormány képviselői, valamint a CPK és a Szöul melletti Incshon repülőtér az év elején már kötöttek egy együttműködési megállapodást, melynek alapján az incshoni repülőteret üzemeltető társaság (Incheon International Airport Corporation - IIAC) tanácsadó szolgáltatásokat nyújtott a lengyel projekthez.

Az IIAC vezérigazgatója, Kim Kjong Vuk a varsói sajtóértekezleten elmondta: a közös vállalkozás keretében "aktualizálják majd a közös beruházás feltételeit", miközben úgy tekintenek a CPK-ra, mint "Közép- és Kelet-Európa (közlekedési) csomópontjára".

A 2017-ben lengyel állami tulajdonú projektként kezdeményezett CPK építését Varsó elsősorban kincstári értékpapírok kibocsátásából tervezi fedezni, de számít kereskedelmi partnerek bevonására, valamint az európai uniós eszközök felhasználására is.

A légi közlekedést a kibővített lengyelországi vasúti és közúti infrastruktúrával összekötő, a lengyel kormány által stratégiainak minősített projekt keretében mintegy 3 ezer hektárnyi területen Szolidaritás nevű központi repülőteret létesítenének, mely működése kezdeti szakaszában évi 45 millió utast szolgálna ki.