Diétára fogott gyógyszerészkonferenciák

Szerző: Wagner Zsuzsa

Forrás: turizmus.com

 2015. március 01. 17:14

Több ezer fős orvosi és gyógyszerészkonferenciák magyarországi megrendezését veszélyezteti egy hazai törvényben meghatározott limitösszeg. A hatóságok szerint elegendő helyesen értelmezni a törvényt, a piac szereplői viszont úgy gondolják, ennél konkrétabb intézkedésre van szükség.

Az orvosi és gyógyszerészkonferenciákat szervező nemzetközi szervezetek és multinacionális vállalkozások sorra táncolnak vissza esetenként több ezer fős konferenciáik magyarországi megrendezésétől egy szerencsétlen szabályozás miatt.

 

A helyi szabályozásra bízták

Az Európai Gyógyszergyártók Szövetsége (EFPIA) múlt nyáron, 2015. január 1-jei hatállyal kiadott etikai kódexe ugyanis arra kötelezi a kongresszusok megrendelőit, hogy a résztvevőknek nyújtott vendéglátás összeghatárát mindenhol igazítsák az adott országban érvényben lévő előírásokhoz. Magyarországon jelenleg napi 5250 forint, azaz mintegy 16 euró ez a keret, szemben a 60 eurós európai átlaggal.

A fenti összeg a többek között a gyógyszerforgalmazást szabályozó 2006. évi XCVIII. törvényben (Gyftv.) szerepel. A jogszabály 3. és 14. §-a értelmében a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök ismertetését segítő rendezvényeken az egy napra eső vendéglátás összege nem haladhatja meg a mindenkori minimálbér havi össze­gének 5 százalékát.

A vendéglátási limit problémáját a Turizmus Kft. február 1-jei turisztikai évadnyitóján levetített lobbifilm is vázolta. A helyszínen Glattfelder Béla államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) álláspontját is tolmácsolva nyomatékosan állította: az EFPIA félreértett vagy félrefordított valamit a vonatkozó magyar jogszabályban, és az erről szóló tájékoztató anyagot az NGM hamarosan eljuttatja az érintetteknek. A napi 5250 forintos összeg az orvoslátogatók ajándékozási kerete, és semmi köze a kongresszusok vendéglátásához, amely egyébként nincs ilyen szűken szabályozva.

 

Az EFPIA nem bajlódik jogértelmezéssel

Azt tapasztaljuk, hogy a külföldi szervezők az EFPIA önszabályozó rendelkezését figyelembe véve tájékozódnak – mondta el lapunknak Némethi Erika, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója. Az EFPIA iránymutatásában bemásolta az egyes országok elérhető – jogszabályban vagy etikai kódexben található – szabályozását, és ezekből egy táblázatot készített, feltüntetve a szöveget és az abban szereplő összeget. Magyarországon a Gyftv.-ben a vendéglátással kapcsolatos egyetlen feltüntetett számszerű hivatkozás a már említett bruttó 5250 forint összeghatár. Az EFPIA táblázatát tanulmányozva pedig rögtön feltűnik az óriási különbség, hiszen a legtöbb ország naponta vagy étkezésenként 50–100 euró közötti összeget jelöl meg a különböző rendezvények elvárt vendéglátási limitjeként.

Az egyesület tapasztalatai szerint a vonatkozó szabály értelmezése a hazai hatóságok körében is gyakran esetenként eltérő. Az EFPIA azonban érthetően nem foglalkozik jogszabály-értelmezéssel.

Némethi Erika elmondta, hogy az EFPIA tavaly nyáron életbe lépett önszabályozó rendelkezése óta az AIPM tagvállalatai már több alkalommal jelezték, hogy a külföldi szervezők Budapest helyett Prágába, Athénba vagy más helyszínre vittek el rendezvényt. Az egyesület tavaly ősszel azzal a kéréssel fordult a jogalkotóhoz, hogy adjanak ki egy világos jogértelmezést a jogalkalmazó hatóságok és gyártók részére az egyes rendezvénytípusokra vonatkozóan, vagy szükség esetén módosítsák a szóban forgó jogszabály szövegét.

Azt, hogy a szabályt különféleképpen lehet értelmezni, egy másik érdekképviselet, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) álláspontja is jelzi. Ilku Lívia, a MAGYOSZ igazgatója érdeklődésünkre elmondta: számukra elejétől fogva egyértelmű volt, hogy a törvényi rendelkezés nem vonatkozik a konferenciák résztvevőire. A kérdésben 2007-ben és 2012-ben is született minisztériumi állásfoglalás, amelyek ugyanezt mondják ki.

 

Két kávészünetre futja

Benyhe Ildikó, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) alelnöke, az orvos- és gyógyszerészkongresszusok szervezésében nagy tapasztalattal rendelkező Cong­­ressLine ügyvezetője rendszeresen kap a vendéglátási limitre vonatkozó kérdéseket külföldi partnereitől, és hallott már olyan esetről, hogy egy gyógyszercég emiatt döntött úgy, a magyarországi helyszín helyett cseh, illetve lengyelországi várost választ. Mint mondja, a kérdés rendezése nélkül további rendelésektől eshet el a magyarországi kongresszusi turizmus, pedig a megfelelő méretű konferencia-központ hiánya miatt amúgy is hátrányos helyzetben vannak a hazai szervezők.

A vonatkozó szabályozás 2011 óta van érvényben, de a szervezők eddig, ha nehezen is, de meg tudták oldani, hogy a belföldi konferenciák esetében ne okozzon problémát. A helyzet az EFPIA döntése után vált tarthatatlanná.

A konferenciák részvételi díja a szakmai program hosszúsága miatt hagyományosan több étkezést – kávészüneteket, hideg vagy meleg ebédet, esetleg vacsorát is – tartalmaz. A jelenlegi 5250 forintos napi keretösszeg a helyszínek (3–5 csillagos szállodák, konferencia-központok) és a szolgáltatók árszínvonalát ismerve legfeljebb két kávészünetet tesz lehetővé.

 

A MaReSz az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) és a Nemzetgazdasági Minisztériumnak is eljuttatott egy összehasonlító táblázatot az egyes európai országokban hatályos vendéglátási limitekről, és a jogszabály módosítása kapcsán az Inno­vatív Gyógyszergyártók Egye­sületével egyetértésben, és a MAGYOSZ, valamint a Generikus Gyógyszergyártók Szövetségének támogatását is remélve, azt szeretné elérni, hogy a hazai limit a mindenkori minimálbér 25 százaléka legyen, ez jelenleg kb. 25 ezer forint (kb. 80 euró). A táblázat szerint például Szlovákiában 75 euró, Törökországban 60 euró, Lengyelországban 200 zloty (kb. 50 euró) a keret étkezésenként, a napi összeg 150 euróig is felmehet.

Az NGM információink szerint az Emmi egészségügyért felelős államtitkárságának tájékoztatása után küldi meg az anyagot a szakmai szervezeteknek, azt a Turizmus Panoráma február 19-i lapzártájáig sem a MaReSz, sem a Magyar Utazási Irodák Szövetsége nem kapta meg. Mint megtudtuk, az Emmi helyettes államtitkára, Beneda
Attila néhány hete arról tájékoztatta a rendezvényszervezők szövetségét, hogy a gyógyszergyártók megkérdezése után térnek vissza a kérdésre.