East Midlands Budapestről a Ryanairrel

Szerző: Horváth Ágnes

Forrás: turizmus.com

 2016. október 05. 17:21

A bővülő útvonalhálózatnak és a minőségi fejlesztéseknek köszönhetően jövőre már 2,1 millió utassal számol a magyar piacon a Ryanair. Jövő héten debütál a Ryanair Rooms szállásfoglaló rendszer.

A jövő nyári menetrendben ugyanis heti három járattal az egyesült királysági East Midlands-zel bővül a Ryanair budapesti útvonalhálózata, és a nemrég komoly sikerrel indult nürnbergi, illetve berlini járat is marad a menetrendben. Matthias Wenk, a cég régiós marketing operation igazgatója szerint az idei év kihívásokkal teli, ám sikeres volt. Az ír légitársaság 33 ország 84 bázisáról és 200 repülőtérről 315 gépével 117 millió utast szállít 1800-at meghaladó számú útvonalon, és minden piacon növekedést könyvelhet el. Ám az igazi bővülést a már megrendelt és folyamatosan érkező, összesen 350 Boeing 737-es gép segítségével érik majd el, számításaik szerint a 2017-es pénzügyi évben már 125, utána 135 millióan repülnek velük, a 2024-es prognózis pedig 180 millió utas.

 

És persze folytatódik a három éve elkezdett Always Getting Better program, amely már mostanra is számottevő eredményeket hozott, hiszen a gépek töltése átlagosan 12 fővel nőtt. A minőségjavító intézkedések következő körében megújulnak a kabinbelsők és az egyenruhák, komplexebb szolgáltatáscsomagot nyújtó szabadidős és flexibilisebb üzleti tarifákat vezetnek be, és az utasoknak lehetőségük lesz értékelni utazásukat. S míg néhány évvel ezelőtt a költségtakarékosság jegyében elképzelhetetlen volt központi repülőterek használata, most éppen ezeket veszik célba.

Komoly újdonság lesz viszont a jövő héten debütáló Ryanair Rooms, mivel az ír fuvarozó felmondja kizárólagos szerződését a Booking.com-mal, helyette több szállásfoglaló partnerrel, az egyes utascsoportok (családok, városlátogatók, üzletemberek stb.) igényei szerint válogatott szálláshelyeket kínál majd.

Ami Budapestet illeti, az East Mindlands-i összeköttetés mellett számos célállomásra sűrítik a járatokat, így például Brüsszelbe, Velencébe és Milánóba is gyakrabban közlekednek majd a gépek – mondta el Horváth Evelin, a Ryanair Magyarországért felelős értékesítési és marketingmenedzsere. Így Budapestről 23 útvonal áll az utasok rendelkezésére, amelyeken összesen 2,1 millió utast várnak, és a cég összességében 150 millió euróval járul hozzá a hazai turisztikai bevételekhez.

A Ryanair nagy lehetőségeket lát a magyar piacban, hiszen míg az EU más tagországaiban évente lakosonként 1,7 utas jut, nálunk ez a szám 1,1, de könnyen bővíthető. Komoly érdeklődést tapasztalnak a német piacról – ezért is marad meg a berlini és a nürnbergi járat.

Újságírói kérdésre válaszolva Matthias Wenk elmondta, hogy zajlanak az egyeztetések a debreceni repülőtérrel is, ám konkrétumokról még korai lenne beszélni. Ami pedig az európai üzemeltetést illeti, több légitársasággal is tárgyalnak arról, hogy a Ryanair miként tudná „feederként" tölteni a hosszú távú járatokat, itt a legesélyesebb partnernek a Norwegian látszik, de persze nem zárják ki az együttműködést másokkal sem.

A kerozinárak növekedése pedig nem fog számukra gondot okozni, hiszen az idei és a jövő évi üzemanyag-szükségleteket már korábban hedzselték – szögezte le Matthias Wenk.