Az ECTAA sürgeti a légitársaságok csődbiztosítását

Forrás: turizmus.com

 2017. december 03. 07:09

November 29. és december 1. között Budapesten tartotta közgyűlését az ECTAA, az Európai Utazási Irodai Szervezetek Szövetsége.

Amint Erdei Bálint, a MUISZ elnöke - Tukacs Zsuzsa főtitkár észrevételére reflektálva - a közgyűlés gálavacsoráján elmondta, 8 év múlva, ahogyan eddig is, mindenképpen visszavárjuk a szervezetet... Magyarázatként, nem kis derültséget keltve hozzáfűzte, hogy az európai utazási irodai szövetségek legutóbb 2009-ben, azt megelőzően pedig 2001-ben tanácskoztak a magyar fővárosban.

A közgyűlésen - amelynek a Hotel Continental adott otthont - az Unió 28 tagállamából 33 szakmai szervezet képviselői vettek részt. A megbeszélések középpontjában a minden országot érintő 2018-as uniós jogszabályváltozások álltak. Az egyik ilyen a GDPR-irányelv, azaz az új uniós adatvédelmi rendelet, amelynek előírásait 2018 májusától kell betartaniuk az utazási szolgáltatóknak.

Merike Hallik, az ECTAA elnök asszonya tart előadást

Fotó: MUISZ / Bara Szilvia

Nem kevés fejfájást okoz az utazási irodáknak Európa szerte az új európai csomagtúra-rendelet, amelynek nemzeti jogszabályba való átültetése számos országban nem történt még meg, pedig 2018 júniusától minden uniós tagországban alkalmazni kell. Mint elhangzott, az jelenti a legfőbb nehézséget a jogalkotók számára, hogy a csomagtúra-rendeletet a többi érvényes ágazati jogszabállyal harmonizálva fogalmazzák meg.

Hajdú Attila (STA Travel), a MUISZ nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottságának vezetője köszönti a megjelenteket az Urban Betyár étteremben rendezett gálavacsorán

Fotó: MUISZ / Bara Szilvia

A közgyűlésen téma volt még a Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) által elvárt PCI-DSS bankkártya adatbiztonsági szabványnak történő megfelelés kérdése – ennek feltételeit legkésőbb 2018 márciusáig kötelező minden akkreditált irodának teljesíteni –, valamint a IATA által kidolgozott új akkreditációs és garanciarendszer is.

Molnár Judit (OTP Travel), a MUISZ markletingért és kommunikációért felelős bizottságának vezetője, valamint Princzinger Péter a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese "városi betyárokkal"

Fotó: MUISZ / Bara Szilvia

Michel de Blust, az ECTAA főtitkára a közgyűlést követő sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy az ECTAA szorgalmazza a légitársaságok számára is kötelező csődbiztosítás bevezetését. Az Air Berlin és a Monarch bukása kapcsán a tagság döntése alapján az ECTAA újra megkeresi az IATA-t és az EU-s hatóságokat, hogy működő megoldást dolgozzanak ki a csődbe került légitársaságok által hátrahagyott utasok elszállítására és kártalanítására. (Miközben az utazásszervezőknek Magyarországon és a legtöbb uniós tagországban kötelező vagyoni biztosítékot igazolniuk azért, hogy működhessenek, és egy esetleges csőd esetén ebből az összegből biztosítják a kint maradt utasok hazautaztatását és az itthon maradottak kártalanítását, ilyen szabály nem vonatkozik a légitársaságokra. Ezért járt pórul több ezer utas a két, uniós légitársaság csődje során – a szerk.)

Szóba kerül a Malév-csőd után a le nem utazott repülőjegyekre az utasok által utazási irodáknál befizetett, de az IATA által zárolt összegek kérdése is. Mint kiderült, hiába telt el immár több év az eset óta, az IATA és az ECTAA közötti bírósági ügy ezeknek a pénzeknek a visszafizetéséről keveset haladt előre, a következő tárgyalás jövő év tavaszán lesz egy holland bíróságon. A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a IATA által visszatartott 12,8 millió dollárt hamarosan visszakaphatják az irodák, így az utasok kártalanítása végre megtörténhet.

Erdei Bálint, MUISZ elnök köszönt

Fotó: MUISZ / Bara Szilvia

Szintén lassan halad a Lufthansa által elsőként bevezetett, majd a minap az IAG és a KLM-Air France-csoport légitársaságai által is bejelentett disztribúciós díjak (DCC) kérdésének vizsgálata. Hiába kért állásfoglalást a szervezet, az EU közlekedési és versenyjogi főigazgatósága még nem nyilatkozott arról, történt-e előrelépés az egyes légitársaságok és légitársasági csoportok által bevezetett – az ECTAA és tagszervezetei szerint több jogot is sértő - DCC pótdíjak vizsgálata ügyében.

A közgyűlés arról is tárgyalt, hogy a világ változásai milyen geopolitikai és biztonságpolitikai kihívásokat támasztanak a turizmus szektor elé, s azokat hogyan lehet kezelni. Ebben a témakörben a közgyűlés vendégelőadója az izraeli turisztikai miniszter biztonságpolitikai főtanácsadója volt.

Merike Hallik, az ECTAA elnök asszonya arról is beszámolt, hogy a közgyűlésen tárgyalták a Brexit lehetséges gazdasági hatásait is. Nagy-Britanniából évi 53 millió turista utazik külföldre, 75 százalékuk az EU-ba, így az új helyzetre vonatkozó légi szabályozások, utazási okmányokkal és vízumkötelezettséggel kapcsolatos rendelkezések nagyban befolyásolják majd az európai turizmus alakulását.

Princzinger Péter MTÜ vezérigazgató-helyettes prezentációja az Urban Betyárban tartott gálavacsora kezdete előtt

Fotó: MUISZ / Bara Szilvia

A közgyűlésen a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetői is részt vettek, a budapesti és a magyar fejlesztésekről szóló előadásokkal. A közel 60 résztvevő első külföldi turizmusszakmai látogatóként bepillantást kapott a Liget-projektbe is, a Szépművészeti Múzeum Román-csarnokában.

Pap Mária a BFTK turisztikai divíziójának vezetője köszönti az ECTAA tagjait az Európa Hajón rendezett vacsorán

Fotó: MUISZ / Bara Szilvia

Az ECTAA (amelynek angol nevéből tulajdonképpen nem derül ki, hogy ez a nemzeti szervezetek szövetsége: European Travel Agents' and Tour Operators' Association) teljes jogú tagjai:

Ausztria (ÖRV & WKO), Belgium (FIT/FTI), Bulgária (ABTTA), Ciprus (ACTA),  Cseh Köztársaság (ACCKA), Dánia (DRF),  Észország (ETFL), Finnország (SMAL), Franciaország (Les Entreprises du Voyage), Görögország (HATTA), Hollandia (ANVR), Horvátország (UHPA & UPA-HGK), Írország (ITAA), Lettország (ALTA), Litvánia (NTVA), Magyarország (MUISZ), Málta (FATTA), Montenegro (CTU), Nagy Britannia (ABTA), Németország (DRV), Norvégia (VIRKE), Lengyelország (PIT), Olaszország (Confturismo), Portugália (APAVT), Románia (ANAT), Spanyolország (ACAVe), Svájc (SRV), Svédország (SRF), Szlovákia (SACKA), Szlovénia (ZTAS).