Egy nappal csúszik a nemzetközi légi járatok újraindítása Törökországban

Forrás: MTI

 2020. június 10. 18:40

Törökország a korábbi bejelentéssel ellentétben nem június 10-től, hanem csak június 11-től indítja újra fokozatosan a nemzetközi légi járatokat – derült ki a Turkish Airlines vezérigazgatójának szerdai Twitter-bejegyzéséből.

Bilal Eksi azt írta a Twitteren, hogy a cég leányvállalata, az AnadoluJet első külföldi járatai június 11-én szállnak fel az isztambuli Sabiha Gökcen, valamint az ankarai Esenboga repülőtérről. Tájékoztatása szerint a célállomások között június 28-áig Berlin, Düsseldorf, Frankfurt, München és Stuttgart mellett Amszterdam, London, Brüsszel, Párizs, Bécs, Stockholm és Koppenhága szerepel.
A vezérigazgató kifejezetten a Turkish Airlines szerdára kitűzött nemzetközi járataival kapcsolatban nem árult el részleteket.

Az AirportHaber török internetes szakportál azt írta, hogy a Turkish Airlines még nem tudta beszerezni a szükséges engedélyeket a szerdára tervezett nemzetközi útvonalakra.

A Turkish Airlines korábban a világ 127 országába közlekedtetett járatokat

Fotó: Turkish Airlines

Miután a Turkish Airlines előzőleg bejelentette, hogy június 10-én indítja újra nemzetközi járatait, előző csütörtökön Adil Karaismailoglu török közlekedésügyi miniszter azt közölte, hogy az ország június 10-től fokozatosan tervezi újraindítani a nemzetközi légi járatokat.
A tárcavezető akkor azt írta, hogy a tervek szerint júniusban 40 országba közlekednek majd a repülőgépeik, beleértve számos távol-keleti, közép-ázsiai és európai országot, június 15-től például Magyarországot is. Jelezte egyúttal, hogy 15 országgal már előzetes megállapodás jött létre a kölcsönös járatindításról.
Június 10-én a kizárólag Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságba, Bahreinbe, Bulgáriába, Katarba és Görögországba repültek volna az első gépek.
A török légitársaság a koronavírus-járvány előtt a világ 127 országába üzemeltetett járatokat.
Törökországban a sorozatos enyhítő intézkedések keretében bár korlátozottan, de két hónap szünet után június 1-jén újraindult a belföldi légi közlekedés.
A 83 millió lakosú kis-ázsiai országban jelentősen lassult a járvány terjedése az április 11-i csúcspont óta, miközben az újonnan regisztrált esetek napi száma továbbra sem csökkent 750 alá, kedden és szerdán pedig ismét ezer közelében alakult.