Egyelőre nemet mond az EU a kötelező légitársasági voucherekre

Forrás: turizmus.com

 2020. május 05. 18:41

A légi utasokat nem lehet arra kényszeríteni, hogy utalványt fogadjanak el a repülőjegy árának pénzben történő visszatérítése helyett – ez a lényege annak a válaszlevélnek, amelyet az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa írt a német szövetségi kormány megkeresésére.

A német kormány azt szerette volna elérni, hogy a légitársaságok likviditásának további romlását elkerülendő a repülőjegyek ellenértékét ideiglenesen, a koronavírus-járvány idejére az utasok beleegyezése nélkül is meg lehessen téríteni voucher formájában – írja a tagesschau.de.

Adina-Iona Vălean, az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa szerint fontos, hogy a légi utasok uniós jogai a koronavírus-járvány alatt is érvényben maradjanak. Úgy gondolja, a légitársaságoknak más módon kellene segítséget nyújtani. A kötelező voucherek helyett azt javasolja, hogy a fogyasztókat tegyék érdekeltté az utalványok elfogadásában, valamint az állam adjon garanciát az utalványokra.

A cikkben nyilatkozik az Easyjet szóvivője, aki szerint sok utas fogadja el az utalványt, pontos adatokat azonban nem tudott megadni. A tagesschau.de szerint ugyanakkor az utalványok népszerűségében nagy szerepet játszhat, hogy a légitársaság honlapján sokkal könnyebben meg lehet találni az utalványra történő váltás lehetőségét, mint a visszatérítését, ezenkívül az utalvány kiállítása jóval gyorsabb, míg a visszatérítésre lehet, hogy hetekig kell várni az eljárás összetettsége és az ügyek magas száma miatt.

Az Európai Bizottság ragaszkodna az uniós fogyasztóvédelmi szabályokhoz

Fotó: 123rf

Hasonlóan nyilatkozott Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója is. Egy BBC-interjúban elmondta, hogy a visszatérítés akár hat hónapba is beletelhet, többek között azért, mert a csökkentett létszámú személyzetnek kb. 25 millió esetet kell feldolgoznia.

A német kormány állítólag továbbra is reméli, hogy lehetőséget kap az utalványok kötelezővé tételére, amit állítólag a tagországok többsége támogat is. A helyzetet bonyolítja, hogy a légi utasok jogairól szóló rendelet módosítását az Európai Parlamentnek is meg kell szavaznia. Az Európai Parlament közlekedésért felelős bizottsága pedig nemrég felszólalt az ellen, hogy az utasoknak kötelezően kelljen utalványt elfogadniuk a visszafizetés helyett – írja a cikk.

Az Európai Bizottság állítólag május közepén áll elő részletes javaslatokkal az ügyben.