A biciklisek igényei szerint fejlesztik a Kerékpárosbarát alkalmazást

Forrás: turizmus.com

 2023. augusztus 09. 14:15

Egyéves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja. Ez idő alatt folyamatosan figyelték a felhasználói visszajelzéseket, hogy az app minél jobban kiszolgálhassa a biciklisek igényeit.

A Kerékpárosbarát alkalmazást eddig több mint harmincezren töltötték le. Létrehozásának apropója az Országos Kerékpárosbarát Hálózat volt, amelynek már több mint 700 tagja van. Az alkalmazás tartalmazza a már belépett kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, valamint a hazai bringaparkokat, vízvételi helyeket, szervizpontokat, bringás pihenőket, e-bike töltőket, valamint a kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat. Azaz mindent, ami hasznos lehet egy bringás számára.

 

Fontosak a felhasználói bejelentések

„Folyamatosan dolgozunk a fejlesztéseken a felhasználói visszajelzések és a saját tapasztalataink alapján. Ilyen például, hogy bekerült az alkalmazásba egy keresőmotor, jelenleg már nagyjából száz útvonal közül válogathatunk és tekerhetünk rajta végig, de több mint 12 ezer vízvételi hely is szerepel már az appban – nyilatkozta Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője. – Az egyik legnagyobb erőssége az alkalmazásnak, hogy elérhető a felhasználói bejelentés lehetősége, amivel – annak ellenére, hogy útvonalat nem tervez az app – egyfajta „bringás Waze” is lett egyben. Ezt a lehetőséget már sok százan használták eddig, napi szinten érkeznek a bejelentések, ezeknek köszönhetően az e-bike töltők, pihenőhelyek, közmosdók és egyéb hasznos információk köre is folyamatosan bővül, de továbbra is mindenkit biztatunk, hogy használja ezt a funkciót, hogy minden bringás pont felkerüljön a térképre” – tette hozzá a projektvezető.

Azt is elárulta, hogy az alkalmazást kis költségvetésből fejleszti a MAKETUSZ, azzal a céllal, hogy minél több szolgáltató váljon kerékpárosbaráttá, valamint, hogy az alkalmazás használatának hatására egyre többen üljenek kerékpárra szabadidős céllal.

Az alkalmazást folyamatosan fejlesztik a felhasználói visszajelzések és a fejlesztők tapasztalatai alapján

Fotó: 123rf.com

„A közeljövőre nézve is több újítást tervezünk. Az egyik ilyen az alaptérkép fejlesztése mellett, hogy fel lehet tölteni saját útvonalat is, amihez tartozni fog egy útvonalkövető funkció, amivel így végigtekerhetünk a saját feltöltött útvonalunkon. Ez a követő funkció elérhető lesz útvonalfeltöltés nélkül is, tehát ha például az alaptérképünkre ráhelyezzük az OSM Kerékpárutak rátétréteget, és bekapcsoljuk a “követés” funkciót, tulajdonképpen az ország bármelyik kerékpárosútvonalán végigtekerhetünk. Fontos hangsúlyozni, hogy az app nem tartalmaz külön útvonaltervező funkciót, ez egy jóval komplikáltabb dolog, amit egyenlőre nem is tervezünk megvalósítani. Viszont terveink között szerepel egy olyan funkció, amelynek a bekapcsolásával, ha többen kerékpároznak együtt, láthatják egymást a csoport tagjai, ami megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a közös biciklizést” – sorolta terveiket Coates Ádám.

 

Még több infó a kerékpárosbarát szolgáltatókról

A jövőben az app kerékpárosbarát szolgáltatói funkciói is megújulnak, és immár az is látszódni fog, mely kritériumoknak felel meg egy adott szolgáltató:

„Az a kerékpáros, aki meglátogatja a kiválasztott szállást, vendéglátóhelyet vagy attrakciót, pontosan tudni fogja, mire számíthat ott. Nyilván a kötelező kritériumoknak – mint például szervizcsomag, biztonságos kerékpártárolás, vízvételi lehetőség – mindegyik szolgáltatónak meg kell felelnie, de hamarosan olyan jellemzők is láthatóak lesznek majd, mint mondjuk a biciklimosási, e-bike töltési lehetőség, vagy hogy fogad-e egy éjszakára vendéget egy adott szálláshely.”
A szolgáltatók számára a kerékpárosbarát hálózatba való bekerülés lehetősége továbbra is nyitott: egy regisztráció és az appon keresztüli önminősítés után a MAKETUSZ központilag ellenőrzi a beküldött információkat, és ha mindent rendben találnak, a szolgáltató látható is lesz az alkalmazásban.