Egyik szemük sír, a másik nevet – szezonértékelés a kiutaztatásban

Szerző: Pintér Tünde

Forrás: Turizmus Panoráma

 2015. október 29. 16:38

Felemás nyarat zártak a kiutaztatásban érdekelt utazási irodák. A célországok közül a hetente akár 19 chartert is elbíró Törökország az abszolút győztes, a vesztesek Egyiptom, Tunézia és Görögország. ami nem várt kihívások elé állította az ezeket programozó irodákat.

A szezon kezdete optimizmusra adott okot: remekül zajlott az előértékesítés, a márciusi tunéziai eseményeken gyorsan túltette magát az utazóközönség, június elején újabb lendületet vett a foglalási kedv. A június végi merényletek viszont megadták a kegyelemdöfést a gyengélkedő egyiptomi és tunéziai kiutazásnak, s júliusig nagy kihívást jelentett a görög úti célok értékesítése is. A mérleg – főként Törökországnak köszönhetően – ennek ellenére pozitív, a tavalyi, közel 160 ezerrel szemben az összesített charterkapacitás meghaladta a 177 ezret, s az utasok számában hasonló mértékű a növekedés.

 

A nagy vesztesek

Az év elején ígéretes visszatérőnek remélt Tunézia a márciusi terrortámadást még kiheverte volna, a hazai programgazdák csökkentették ugyan kapacitásaikat, de június végéig tele voltak a járatok. A június 26-i brutális merénylet azonban nehezen gyógyuló sebet ejtett az ország turizmusán, a kereslet drámaian visszaesett.

„A szezon közepén ráadásul alig volt mozgásterünk az átcsoportosításra. Minden iroda Törökországba igyekezett áttolni a kapacitását, és nem volt más piac, mely elbírta volna a duplázást" – magyarázta Füri Mihályné Boglárka, a Kartago Tours cégvezetője. Az öt tunéziai chartert a túraszervezők összevonták, előbb kettő, végül pedig egy is elég volt a teljes magyar piac kiszolgálására.

Egyiptomban is újabb merényletek nyirbálták az amúgy sem magas utazási kedvet, emiatt a Hurghadára induló járatok esetén egyértelmű volt a túlkínálat, a szűkített kapacitást többnyire a főszezonban is akciózni kellett. A desztináció az irodáknak – az ellenkezőjéről nyilatkozó Anubist leszámítva – nem hozott jó eredményt.

„A ragyogó kezdés ellenére Görögországot is az idei szezon nagy vesztesei köré kell sorolni" – jelentette ki Komora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgató-helyettese. Szinte minden érintett túraszervező panaszként említette a negatív híreket szajkózó médiát, melyekben arról alig esett szó, hogy a nyaralási lehetőségeket az ország pénzügyi problémái a legkisebb mértékben sem befolyásolták. Hiába futott telt házzal az augusztus, a júniusban és júliusban kieső hiányt nem pótolta. A főszezoni kapacitás egy része ráadásul itt is kedvezményes árakon lelt gazdára, ami segített a töltöttségen, viszont erősen csökkentette az árbevételt és az árrést.

Többen nyilatkozták, hogy koncepcionálisan vetik el az akciózást és a last minute kedvezményeket. „Az előfoglalási szezonra fektetjük a hangsúlyt, az időben és teljes összeget egyben fizető utasokat honoráljuk" – emelte ki Nagy
Sándor, a Grand Tours ügyvezetője. A körutazások és a városlátogatások esetén különösen korán ébred az utazóközönség. Ez a jó tendencia viszont megdőlt a „vesztes" országokban.

 

Neckermann

Jó szezont zárt a Neckermann, utasaik száma és árbevételük egyaránt szép növekedést mutat, bár a kitűzött célokat nem minden tekintetben tudták elérni. Kihasználtságuk a megnövekedett charterkapacitás ellenére megegyezik a tavalyival.

A Bulgáriába repülővel utazók száma kimagasló növekedést mutatott, a legmagasabb kihasználtságot hozva az útvonalnak. Náluk is voltak akciók, ezek egy-egy kiválasztott úti célra vagy indulási időpontra vonatkoztak. „Tapasztalataink szerint az aktív élmények egyre kelendőbbek, a Lollo&Bernie Kids Club két kabalaállata például nagyot lendített a forgalmukon" – nyilatkozta Szvoboda János cégvezető.

 

Az őszi-téli szezon értékesítését már júliusban megkezdték. A mediterrán és síelős úti célok, a Kanári-szigetek, Törökország mellett bővítették az egzotikus úti célok körét, sikertermék lehet Dubaj, Mexikó, Kuba és a Dominikai Köztársaság, számos foglalásuk van már Antiguara, Barbadosra vagy Namíbiába. A magyar idegenvezetővel kísért körutazások mellett a csoportos, transzferes hajós utazások tekintetében is nagy keresletre számítanak a következő időszakban.

 

Green Travel

Elégedett a szezonnal a Green Travel, a jó eredmények már az előfoglalási időszakban látszottak, s a vagyoni biztosíték emelését is szükségessé tették. A 2015-ös évre először 1 milliárd 60 millió forintot igazolt a tour operator, ez – többlépcsős emeléssel – a szezon végére 1 milliárd 660 millió forintra hízott – tudtuk meg Göktas Merdol ügyvezetőtől.

Szerintük Törökország verhetetlennek látszik a hazai piacon. A Hévíz-Balaton Airportról induló török charterük is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, igen nagy töltöttséggel üzemelt, az újdonságként elindított izmiri járat a szezon második felében már beutazókat is szállított Magyarországra. Málta és Bulgária jó szereplése pedig a következő évben kapacitásnövelést indokol.

A görög válságot ők is megérezték, a szigetekre repülő gépek a szezon második felében mutattak némi visszaesést. Az MSC olasz hajótársaság árualapját közvetítő új oldalukkal újabb területen kívánják megvetni a lábukat.
A kiutaztatás mellett a cég idén a beutaztatásra is nagy figyelmet fordított, a Kelet-Közép-Európába irányuló utazások lebonyolításához új, 10 buszból álló flottát épít, melyből két járművet már átvett.

A Green Travel idén télen Dubaj mellett szervez utakat a Maldív-szigetekre, Kubába, Mexikóba és Thaiföldre. Ismét lesz advent Bécsben és karácsonyi vásár Prágában, természetesen már saját buszaikkal. Egyiptomba heti egy alkalommal a Wizz Air gépével utaztat a tour operator.

 

IBUSZ

Komora Zoltán elmondta: az IBUSZ úti céljai közül Görögország, Horvátország és Spanyolország voltak a legnépszerűbbek, főleg a Costa Brava, Zakynthos és Korfu iránt mutatkozott nagy érdeklődés, a Kvarner-öböl és az Isztria szintén tarolt. A vártnál is jobban megugrott a kereslet Bulgária és Szicília iránt, az autóbuszos üdülőprogramjaikat is keresték.

A jelentős, 30 százalékkal megnövelt kapacitásukat jól tudták értékesíteni, annak ellenére, hogy az előszezoni foglalások és a júniusi lelkesedés lendületét a görög válság visszavetette. Töltöttségük kedvezően alakult, a kényszerű árengedmény viszont csökkentette a görög piacra vonatkozó árbevételüket és az árrést.

 

Úgy látják, télen is nő az érdeklődés a különlegességgel fűszerezett pihenések iránt, ezért az újracsomagolt egzotikus ajánlataikat idén exkluzív „Álom utak 2015/16" című katalógusban mutatják be. A „Távol a világ zajától" fejezetben az egyéni kalandvágyóknak kínálnak különleges utazási és szálláslehetőségeket. Csoportos útjaikon 20 százalékkal emelték a kapacitást. Indonézia, Kuba, Mexikó, Mauritius, Dominika, Panama, Costa Rica, Peru, Bolívia, Ecuador és Chile szerepel az úti céljaik között, a klasszikus városlátogatások mellett.

 

Kartago Tours

Hiába ért el szép sikereket és 50 százalékos növekedést Anta­lyában a Kartago Tours, a tunéziai események miatt összességében nem tudtak forgalombővülésről beszámolni. A tavalyi évhez ké­pest Egyiptomban is visszaesett a forgalmuk, a meglévő árualap egy részét ráadásul akciós áron kellett értékesíteniük. Chartereik az összevonások után 80-85 százalékos töltöttséggel mentek. Jó hír viszont a kereslet minőség irányába történő elmozdulása – tudtuk meg Füri Boglárkától.

A hazai nyári szezon egyre rövidül, elsősorban a június 20. és augusztus 20. közötti indulásokat lehet jól értékesíteni. Az augusztus végi indulásokat már sokkal nehezebb eladni, szeptembertől pedig össze kell vonni a gépeket – mutatott rá a hazai piac sajátosságára a szakember. Tapasztalata szerint a májusi vagy szeptember-októberi nyaralás a mediterrán repülős célokon egyelőre nem jellemző a hazai közönségnél.

Egyiptomi charterük egész évben üzemel, a téli hurghadai járat november elsejétől indul, Tunéziába november végéig, majd áprilistól utaztatnak. Újdonságuk a téli szezonra Dubaj: az Emirates járatain lekötött csoporthelyekkel rendelkeznek, jelentősen bővítik szálláskínálatukat. Portugália (Madeira, Algarve) és a Zöld-foki-szigetek továbbra is elérhető náluk.

 

Taurus Reisen

Kis mértékben, de rosszabb volt a szezonja a Taurus Reisennek a tavalyinál, annak ellenére, hogy a teljes kapacitás 35 százalékát kitevő Tunéziát leszámítva jobban tudták értékesíteni a desztinációkat. A terrortámadás után előttük sem volt más út, mint a charterek összevonása és a török-, illetve görögországi ülőhelyek növelése. „Törökország, Észak-Ciprus és Zakynthos egyértelműen jól szerepelt, jó az eredménymutatója Krétának és Rodosznak, a hurghadai járat viszont nálunk sem volt sikeres. Az összevont charterek kihasználtsága 93 százalékos volt" – közölte Haythem Jamel cégvezető.

A téli kínálatukban a kedvezőtlen nyári tapasztalatok ellenére is megőrzik Hurghadát, új elem a kínálatban Sri Lanka és India, de további újdonságok is várhatók.

 

Sun&Fun

Sikeres szezonról, a kitűzött célok eléréséről, Antalya, Heraklion, Rodosz és Bulgária erősödéséről számolt be a Sun&Fun első embere, Tolga Deniz Sariyuce is. Tunéziában jelentősen csökkentették kapacitásukat, növelték viszont a volument a jól teljesítő antalyai járatokon. A nyár derekán két alkalommal bővítették az ide irányuló charterkapacitást, a forgalomnövekedés tette szükségessé a kaució emelését 620 millió forintra.

Véleményük szerint a Görögországot és Egyiptomot jellemző túlkínálat a jövőben is megmaradhat, mivel új szereplők kívánnak belépni a piacra. Az iroda átlagosan 96 százalékos kihasználtsággal üzemeltette chartereit, ez eddigi legjobb eredményük. Augusztus közepén több desztinációjuk telt házzal futott, a török riviéra szeptemberi, októberi foglaltsága is remekül alakult.

A Sun&Fun egész télen kínál programot Hurghadán, ezenkívül szilveszteri csomagajánlatai vannak Antalyán. Az azonos tulajdonosi körben lévő, idén elindult Last Call Travelnek viszont széles az árualapja, a palettán hajóutak, nyaralóprogramok, körutazások és egzotikus utak szerepelnek.

 

Anubis Travel

Ezen a nyáron további utasszám növekedést tapasztalt az Anubis Travel, prémiumtermékeit is nagyobb számban tudta értékesíteni. Két fő erősségük, Egyiptom és Jordánia mellett komoly eredményeket értek el Rodoszon és Krétán, heti szinten legalább 90-100 utast repítve külön-külön mindkét szigetre. Mallorca, Ciprus és Törökország is igen jól teljesített, utóbbi két ország a jövőben még erőteljesebb hangsúlyt fog kapni az értékesítésben. Nem tapasztaltak utasszámcsökkenést a hurghadai, Sharm El Sheikh-i üdüléseknél, túlkínálatot csupán néhány egyéb görög desztináció, valamint Egyiptom és Törökország tekintetében érzékeltek. „A szokásosnál nagyobb mértékű akciót nem kellett alkalmaznunk. Chartereinken júniustól szeptember végéig közel 100 százalékos volt a telítettség, számos esetben utólag kellett több helyet igényelnünk" – tájékoztatta lapunkat Ahmed Bahgat cégvezető.

 

Akárcsak Jordánia, Hurghada és Sharm El Sheikh is az egész téli szezonban elérhető lesz kínálatukban. A téli szezonban az Emirates légitársasággal hozzák elérhető közelségbe Dubajt, illetve Thaiföldet. Emellett szintén újdonságként szerepel kínálatukban Izrael (Eilat), melyet fakultatív programokkal és kirándulásokkal tesznek még emlékezetesebbé a pihenni vágyók számára.

 

Grand Tours

A Grand Toursnál 10 százalékkal nőtt az utaslétszám, az árbevételt tekintve pedig 20 százalékos bővüléssel büszkélkedett el Nagy Sándor. A termékek iránti keresletben nem érzékeltek kiugrót. „A legtöbb utasunk a görög Paralián volt (8000 fő), a legkevesebb Kusadasiban (1700 fő), a százalékos töltés és a fajlagos szállásdíjbevétel viszont Horvátországban, Porecen alakult a legjobban. Görögország mérlegén a Paraliába eladott buszjegyek javítottak" – mondta.

Az osztrák Faaker See partján működő Dorfhotelt második éve
értékesítik téli nyara­ló­prog­ram­ként, garantált transz­fer­busz­já­ra­tokkal, három hónapon keresztül. A bécsi advent­re és a velencei karneválra is visznek csoportokat.

 

Robinson

Minden általa programozott desztinációnál növekedést tapasztalt a Robinson Tours, Egyiptomban és Albániában pedig szinten maradt a forgalmuk. Jakócs Áron ügyvezető szerint egyre fontosabb és vonzóbb az utasok részére az all inclusive ellátás. Óvatos tervezés után gyakorlatilag telt házzal mentek charteres helyeik és buszjárataik (ebben részben a tunéziai események is szerepet játszottak), épp ezért az árbevétel nagyobb mértékben nőtt az utaslétszámhoz képest. Bulgária és Törökország tekintetében a korábbi évekhez viszonyítva kevésbé kellett akciózniuk.

 

A téli hónapokban Bulgária síterepeit kínálják utasaiknak, egyéni utazással és buszos programként is.

 

Fehérvár Travel

A körutas termékek abszolút piacvezetője, a Fehérvár Travel szerint a körutaztatóknak megéri a minőségbe fektetni, általános tapasztalatuk, hogy a jobb szolgáltatásoknak egyértelműen pozitív a visszacsatolása.

Varga László értékesítési vezető elmondta: az éves katalógusuk megjelenését követő hónapban az árualap 65-70 százalékát értékesítik, árbevételük és foglalásaik száma egyaránt növekedett idén is. Kiemelt érdeklődés kísérte alpesi programjaikat, Toszkánát, illetve a skandináv országokat, miközben a közel-keleti és bizonyos délkelet-ázsiai utazások iránt – a politikai helyzet miatt – visszafogottabb volt a kereslet. A Halong-öböltől Angkorig kalauzoló utazásuk viszont a téli-tavaszi katalógus egyik slágere lett, az autóbuszos körutazások között Görögország a váratlan sikertermék.

 

Téli programfüzetük kínálata tovább bővült. Fő egzotikus desztinációik Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Thaiföld, Malajzia, India, Dél-Afrika, Argentína, Brazília, Peru, Mexikó, USA, Ausztrália és Új-Zéland. A buszos utazások többsége az adventi időszakban indul, a szilveszteri és karneváli utazások mellett.

 

OTP Travel

Az előző évhez képest jelentősen élénkült utazási kedvet tapasztalt az OTP Travel, az egyéni utazások, a hajóutak, a tengerparti üdülések, a városlátogatások és a körutak tekintetében egyaránt. A mediterrán úti célok közül a horvát és az olasz árualapot lehetett jól eladni, kevesebb volt a foglalás a máltai üdülésekre. „Összessé­gében jelentős forgalombővülést értünk el, az utolsó negyedévre prognosztizált bevételeink is kedvezőek. Az árualap nagy része akciózás nélkül talált vevőre" – válaszolta kérdésünkre Lerch Edit kiutazási üzletágvezető.

 

Őszi-téli ajánlataik között számos újdonság szerepel: Peru-Bolívia, Brazília-Argentína, két mexikói körutazás mellett magyar idegenvezető kalauzol Kanada, Kína és Vietnám-Laosz-Kambodzsa látnivalói közt. Sharm El Sheiken széles a szállodai kínálatuk. Az egzotikus úti célok között Mexikó, Kuba és az Antillák négy szigete bővíti a palettát.

Magyar idegenvezetővel kísért csoportos tengeri hajóútakon a karibi, arab-öbölbeli és nyugat-mediterrán térségbe lehet eljutni velük.

 

Tensi

„Összhangban a cég éves növekedésével, 15-20 százalékkal bővült a Tensi Holiday forgalma a nyári hónapokban. A vagyoni biztosíték emelésére nem volt szükség, elsősorban a nem kaucióköteles forgalom emelkedett" – tájékoztatta szerkesztőségünket Tarnóczi Barna ügyvezető. Ez a pozitív tendencia harmadik éve annak ellenére töretlen, hogy az általuk megcélzott szegmensben nem bővült a piac: utasszám-növekedésük minimális, bevételeik felfelé ívelését jellemzően az egy főre jutó költés emelkedése okozta. A desztinációk tekintetében a szakember nem érzékelt komoly átrendeződést, a palettájuk nagyon színes, jól ment Olaszország, több csoportot vittek Írországba, a jellemzően télen preferált egzotikus úti célok iránt is meglepő volt az érdeklődés. A városlátogatások és a körutak mellett a hajóutak is nagyon keresettek voltak, új tendenciaként a nyári szezonban számos egyénre szabottan összeállított utat adtak el.

Az ősz folyamán rengeteg mediterrán programjuk lesz. A hajós termékek közt télen a karibi piac nagyon erős, miközben a Dubajból induló hajóutakkal folyamatosan nő a Perzsa-öbölben generált forgalmuk. Az egzotikus utaknak széles skáláját kínálják, a családokat megcélzó programjaik közül kiemelkedik a párizsi Disneyland és a lappföldi Mikulás-túrák. A sportutakat egy éve kezdték vissza­építeni, teljes portfóliót hoztak létre, és napról napra több foglalásuk van.

 

Z(s)eppelin

A Z(s)eppelin a hálás törzsutasközönségnek tudja be a folyamatos forgalombővülést, mely összhangban van a cég bevételével. A körutazások piacán Olaszország népszerűségben verhetetlen, dobogósak a szomszédos országokba irányuló programok és a skandináv térség, titkos befutójuk az idén Észak-Spanyolország és Norvégia volt. „A körutazások piacán túlkínálat nem a desztinációkban van, a minőség rovására bővül a szakma, új irodák másolják a már kidolgozott programokat, de nem az elvárható minőségben" – jellemezte a helyzetet Zsebők Tamás irodavezető.

A Z(s)eppelinnél a téli árualap az advent-karácsony-szilveszter és karneváli időszakra terjed ki. Meglepetésként idén a téli útjaikra is kínálnak előfoglalási kedvezményt.

 

A cikk a Turizmus Panoráma októberi számában jelent meg. Ön még nem előfizetőnk? Kattintson ide!