Egymilliárd eurót szerzett kötvénykibocsátással a Lufthansa
Forrás: turizmus.com
2021. július 08. 18:49
A februárban kibocsátott 1,6 milliárd euró értékű kötvényekkel együtt a Lufthansa-csoport minden idén lejáró hitelét képes finanszírozni, és határidő előtt visszafizette a német állami hitelkeretből felhasznált 1 milliárd eurót - írja az Airportal.
Remco Steenberger, a Lufthansa pénzügyi vezetője azt emelte ki, hogy az állami hitel feltételeinél jóval kedvezőbb ajánlatokat kaptak a tőkepiacokról. Továbbra is azon dolgoznak, hogy amint lehet, visszafizessék az országok által biztosított forrásokat. A tervek szerint az anyavállalat az év végéig lejáró svájci, osztrák és belga tartozását is letudja majd.
![]() |
Egymilliárd eurót szerzett kötvénykibocsátással a Lufthansa |
Fotó: 123rf.com |
Tavasszal a Lufthansa összesen 10,6 milliárd euró készpénzállománnyal rendelkezett a korábban említett hitelekkel együtt, a támogatásból eddig 2,5 milliárdot használt fel. Ennek nagyrésze a Németország által biztosított, 9 milliárd eurós állami hitel, amelyért cserébe az állam 20 százalékos tulajdonjogot kapott. A cégcsoport már korábban is jelezte, hogy tervei szerint visszafizeti a támogatást, mert a szerződés értelmében addig nem fizethetnek osztalékot, amíg használják az adófizetők pénzét.