Egyre több vonaton utazhatunk komfortos körülmények között

Forrás: turizmus.com

 2019. május 23. 11:08

Folytatódik a MÁV-START 2012-ben elindított járműfelújítási programja, amelynek keretében mára több mint 750 személykocsiban emeltek az utazás komfortján.

A vasúttársaságnak jelenleg mintegy 2200 darabos a személyszállító kocsiparkja.

A 18 CAF gyártmányú, fülkés kocsi közül 2019-ben havonta két kocsit újítanak fel, így 2020 első félévének végére az összes elkészülhet. Átalakítják belső és külső arculatot, kicserélik az üléshuzatok és a kocsik padlóburkolatát, valamint a belső burkolatok felújítását is elvégzik – írja közleményében a MÁV-Start.

A CAF ülőhelyes kocsik is új belső és külső színvilágot kapnak, 230 V-os, valamint USB-töltési lehetőséggel és wifi-elérhetőséggel. Korszerűbb lesz a tűzjelző-berendezés, a fűtésrendszer, valamint az utastéri ajtózárak is. Hasonló módon alakítják át a hálókocsikat is.

Felújított kocsi az IC 2. osztályán

Fotó: MÁV-START

A 121 darab második generációs IC-kocsi belsőjét is teljesen korszerűsítik. A flottából már elkészült 73 mellett idén további 15 átadása várható. A program 2020-ban fejeződhet be.

Több, főleg a keleti országrészben, a debreceni és a szegedi térségek és a főváros között közlekedő távolsági gyorsvonati kocsiban alakítottak ki kerékpár-szállítási lehetőséget a felújítás során. A kocsinkénti két mosdóhelyiségből az egyiket megszüntetették, és helyére 3 kerékpárkampót helyeztek el. A fejlesztéseknek köszönhetően 129 gyorsvonati kocsiban összesen 387-tel nőtt a kerékpár-szállítási kapacitás.

Kapcsolódó cikkek