Elektromos jetskik jöhetnek a Balatonra?

Forrás: balatontipp.hu

 2018. szeptember 24. 09:24

Egy magyar vállalkozás elektromos jetskit fejlesztett ki. Az egy rájafaj után narkénak elnevezett jármű meghódíthatja a Balatont is.

Az Econix Kft.-hez, illetve a céget birtokló SMC-HVK Kft.-hez kötődő személyek augusztus elején mutatták be az általuk tervezett, készített elektromos jetskit, amit egy rájafajról, a narkeról neveztek el  - írja a Balatontipp.hu.

A hírek szerint ősszel indulna a gyártás, és néhány év alatt akár több százat is telepítenének belőlük a Balatonra. A kisgéphajóként besorolt 380 kilogramm súlyú, 4 méter hosszú eszköz a beépített korlátozással 55 kilométer/órás sebességgel tud száguldani.

Környezetbarát száguldás a vízen

Fotó: Narke

A Balatontipp írásában ugyanakkor emlékeztet, hogy az ilyen tempóban száguldó járművek - a jelenlegi szabályozási környezetben - potenciális veszélyforrást jelenthetnek a fürdőzők számára.

A cikkből az is kiderül, hogy a Balatonon a hetvenes évek közepén korlátozták a motorcsónakok használatát. Az akkori döntésben nem volt szerepe a mai értelemben vett környezetvédelemnek, vagy a vízminőség védelmének, a tilalmat a motorcsónakok füstje, hangja, a Balatonhoz nem illő tempója és a másokra jelentett veszélye miatt rendelték el. Az akkori szorgalmazók szerint a két utóbbi indok volt a meghatározó. A gyors döntésben szerepet játszott a Fürednél és Keszthelynél történt halálos motorcsónakos gázolás.

A jelenleg érvényes szabályok szerint a Balaton vízfelülete az északi part 500 méteres, a déli part ezer méteres sávjában használható fürdésre és az ezzel egy körbe eső vízi sportokra, játékra. A viszonylag nagy szabadságot mindenképp indokolja a tó sekélysége és a fürdésre használható partszakaszok kis mérete. A vitorlások és a part közelében közlekedő más hajók eddig nem veszélyeztették a fürdőzők biztonságát, ám jelenlegieknél legalább háromszor gyorsabb eszközök megjelenése halálos kimenetelű baleseteket okozhat.

Horvátországban sokkal konkrétabb szabályok vonatkoznak a jetskivel való közlekedésre, olvasható még a cikkben.

Kapcsolódó cikkek