Elindult a Kijev-Budapest napi járat

Forrás: turizmus.com

 2017. június 16. 15:21

Mostantól a hét minden napján közlekedik a Ukraine International Airlines Boeing 737-es típusú repülőgépe Kijev Boriszpil repülőtere és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.
Az új járatot, amelynek első gépe máris majdnem telt házzal érkezett Kijevből, ünnepélyes keretek között fogadták a budapesti repülőtéren.

Az első járatot, amely a menetrendet megelőzve 14.21 perckor érkezett a ferihegyi betonra, a hagyományos tűzoltó vízsugaras diadalívvel köszöntötték a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mielőtt az állóhelyre gurult volna.


A 183 személyes Boeing 737-800-as típusú géppel közel 150-en érkezetek Budapestre már a legelső napon. A Ukraine International Airlines gépe minden nap 15.20-kor indul vissza az ukrán fővárosba, ahová mintegy egy óra és negyvenöt perces repülés után érkezik meg. Az első járat személyzetét, valamint a Ukraine International Airlines vezetőit tortával is köszöntötték a betonon a Budapest Airport képviselői.


A Ukraine International Airlines földi kiszolgálója egy új cég, a Budport Ground Handling, amely negyedikként jelent meg a budapesti repülőtéri piacon.

„Szerencsés egybeesés, hogy az új kijevi járatot alig egy héttel azután köszönthetjük, amikor eltörölték a vízumkényszert Ukrajna és az Európai Unió között. Ez a körülmény is nagyban hozzájárulhat a két ország közötti gazdasági és turisztikai kapcsolatok fejlődéséhez" – jelentette ki a repülőtéren Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete.

Jurij Mirosnyikov, a Ukraine International Airlines elnöke arról beszélt, hogy az összesen 41 darab Boeing 767-es és Boeing 737-es típusú repülőgéppel rendelkező ukrán nemzeti légitársaság mintegy ötéves szünet és teljes átalakulás után tér vissza Budapestre. Hozzátette: a napi járat működtetése egyformán jól kiszolgálja az üzleti utazók és a turisták igényeit.


Fontos előrelépésnek nevezte az új járat elindulását Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, hiszen így már az ukrán főváros mind a két repülőtere, Boriszpil és Zsuljani is elérhetővé válik Budapestről. Az ukrán nemzeti légitársaság számos belföldi úti cél mellett fontos átszállási lehetőséget biztosít olyan úticélok irányába is, mint amilyen Bangkok, Teherán, Amman, Almati vagy éppen Jereván.


Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ vezetője pedig annak fontosságáról beszélt, hogy a magyar főváros színes kulturális kínálatával minél nagyobb számban ismerkedhessenek meg az ukrán turisták is. Különösen gazdag az idei nyár kínálata szabadtéri kulturális- és sporteseményekben, tette hozzá a fesztiválközpont igazgatója.