Elkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése

Forrás: turizmus.com

 2021. október 16. 10:52

Ünnepélyes alapkőletétellel és az elhasználódott vasúti pálya egy részének elbontásával vette kezdetét a Budapest-Belgrád vasúti korszerűsítés magyarországi szakaszát érintő kivitelezés előkészítő fázisa a Kiskunhalas állomáson.

A Soroksár és Kelebia országhatár közötti felújítás érintettségében elkezdődött a szükséges szakanyagok, betonaljak, zúzottkő, sín szállítása, tárolása – elsőként Kisszálláson, majd ezt követi a munkaterületek előkészítése a meglévő, elhasznált állapotú vasúti pálya elbontásához.

A korszerűsítés több mint 150 km-es szakaszán – a kétvágányú pálya megépítésével – összesen 339 vágánykilométer hosszban valósul meg a vasútfejlesztés.A kivitelezés előkészítő szakasza az elkövetkező hónapokban nem érinti a vasúti utazási lehetőségeket, a vonatok továbbra is a meghirdetett menetrend szerint közlekednek.

A korszerűsítés ünnepélyes alapkőletétellel vette kezdetét a Kiskunhalas állomáson

Fotó: MÁV

A Soroksár és Kelebia országhatár közötti vasúti korszerűsítés finanszírozását biztosító támogatási szerződést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal 2020 tavaszán kötötte meg a MÁV, ezt követően 2020 júliusában kezdődött el a tervezés és engedélyeztetés, a beruházásnak 2025-re kell elkészülnie.

A vasútvonal az építés és kétvágányúsítás után mind az utasok, mind pedig az áruszállítás számára versenyképes szolgáltatást nyújt majd. 160 km/óra lesz az engedélyezett sebesség, ehhez 188 ezer négyzetméter zajvédő fal épül.

Az újonnan épített peronok magassága a sínkorona felett 55 cm magas lesz, amely minden utas számára biztosítja az akadálymentes be- és kiszállást az esélyegyenlőség érdekében.

Öt új állomásépület lesz: Délegyházán, Kiskunlacházán, Dömsödön, Fülöpszálláson, Kiskőrösön; továbbá a mostani, meglévő épületet felújítják Soroksár, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Kunszentmiklós-Tass, Szabadszálás, Kiskunhalas és Kelebia vasútállomásain, ezen felül 410 új P+R, 440 új B+R parkoló áll majd az utazók rendelkezésére.

Új gyalogos aluljárókat hoznak létre és új lifteket telepítenek Soroksár, Dunaharaszti, Taksony, Délegyháza, Kiskunlacháza, Kunszentmiklós-Tass, Fülöpszállás, Csengőd, Kiskőrös, Soltvadkert, Kiskunhalas, Kelebia utazói számára.

A még nagyobb fokú biztonságot, és az Európában elvárt kölcsönös átjárhatóságot az ETCS 2 (European Train Control System) egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszer és új, korszerű biztosítóberendezések fogják garantálni – közölte a MÁV.

Fejlesztik az utastájékoztatást, új élet- és vagyonvédelmi berendezéseket telepítenek, peronkamerákkal növelve a biztonságot.

A teherszállítás számára az új pálya lehetővé teszi majd a 225 kN tengelyterhelést és az állomásokon a tehervonati fogadóvágányok 740 méter hosszú vonatok közlekedtetésére lesznek alkalmasak.