Elkezdődött a romániai Kárpátokon át tervezett első autópálya építése

Forrás: MTI

 2020. március 31. 13:24

Elkezdődött a Kárpátok romániai vonulatát átszelő első, a Nagyszeben-Pitesti nyomvonalon haladó autópálya építése - jelentette be a román állami autópályaépítő vállalat.

Az összesen 123 kilométer hosszú autópálya a Déli-Kárpátokon halad át, megépítését öt szakaszra bontották. Ezúttal a Nagyszeben és Boita közötti csaknem 15 kilométeres szakasz építése kezdődött el. Az osztrák Porr vállalat már korábban megnyerte a közbeszerzési pályázatot, de a román hatóságok most írták alá az építkezés elkezdésére feljogosító engedélyt.

A 612,6 millió lej (126,8 millió euró) értékű szerződést a felek tavaly áprilisban megkötötték, a tervek szerint a csaknem 15 kilométer megépítése várhatóan három évet vesz igénybe. Lucian Bode közlekedési miniszter létfontosságúnak nevezte a korszerű út megépítését a román gazdaság számára.

Romániában még egyetlen autópálya sem szeli át a Kárpátok vonulatát. A Nagyszeben és Pitesti közötti sztráda is lassan készül majd el,  a domborzat miatt legnehezebbnek számító hegyvidéki szakaszok megépítését hat évre tervezik.

Még a magyar határ és Nagyszeben között sincs végig autópálya, tavaly ősszel adtát át a két utolsó hiányzó szakasz közül az egyiket.

Képünk illusztráció. Az összesen 123 kilométer hosszú autópálya a Déli-Kárpátokon halad át, megépítését öt szakaszra bontották

Fotó: 123rf.com

Az autópálya része a negyedik európai közlekedési folyosónak. Megépítését a francia Renault gépkocsigyártó szorgalmazta, amelynek Pitesti mellett van a Dacia-üzeme. A gyártó kilátásba helyezte, hogy elköltözteti a romániai gyárát, ha belátható időn belül nem épül meg a sztráda, amely megkönnyítené és költséghatékonyabbá tenné a Dacia nyugatra irányuló exportját.