Először szervezik meg a Temesvári Magyar Napokat

Forrás: MTI

 2016. szeptember 20. 18:56

Szeptember 30. és október 2. között első alkalommal szervezi meg a temesvári Várbástya Egyesület a Temesvári Magyar Napokat – tájékoztatott közleményben az egyesület.

Az esemény célja a magyar kisebbség értékeinek és hagyományainak megismertetése a néptánc, könnyűzene, gasztronómia, irodalom, képzőművészet, hagyományos kézműves mesterségek és színház bemutatásán keresztül. Az eseményen a Temesvár főterének számító Opera téren szabadtéri színpadot állítanak fel, amelyen népszerű magyar együttesek lépnek majd fel. A nyitóünnepséget az 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesületének díszfelvonulása teszi majd ünnepélyessé.

Péntek este a Budapesti Operettszínház előadásában lesz megtekinthető a Csárdás királynő 100 című produkció. Szombaton az Alma együttes koncertjével a családokat kívánják megszólítani, majd este a Republic zenekar áll a közönség elé. Vasárnap a szegedi Molnár Dixieland Band, este pedig a Bikini együttes lép színpadra. A Bikini fellépése azért is szimbolikus jelentőségű Temesváron, mert az együttes pár hónappal a Ceausescu-diktatúrát megdöntő forradalom után elsőként koncertezett a bánsági városban, és koncertjéből nagylemez is készült.

 

A gasztronómiai sarokban a szervezők ízelítőt kívánnak nyújtani a magyar ételekből, pálinkákból, borokból és kézműves sörökből. A gyermekeknek szabadtéri játszóházat, kézműves foglalkozásokat és jurtaállítást ajánlanak. A rendezvénysorozatba a Csiky Gergely Állami Magyar Színház több előadással is bekapcsolódik.

Tamás Péter, a Várbástya Egyesület elnöke, Magyarország tiszteletbeli temesvári konzulja elmondta: évről-évre szeretnék megszervezni a Temesvári Magyar Napokat, amelyekkel nemcsak a bánsági magyarokat, hanem a város román többségét és más nemzetiségeit is meg kívánják szólítani. 2021-ben Temesvár lesz Európa egyik kulturális fővárosa, és bíznak benne, hogy a magyar napok is hozzájárulnak a kulturális fővárosi programok sikeréhez, és a fővárosi cím is erősíti majd a további magyar napokat is.