Emiatt nem jár hétvégente az M3-as metró
Forrás: turizmus.com
2023. március 22. 14:26 / Utoljára frissítve: 2023. március 22. 19:21
Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy átadták a felújított Nyugati pályaudvar és Arany János utcai metróállomásokat, ezzel ismét teljes vonalon közlekedik az M3-as metró hétköznap, két állomáson azonban egyelőre megállás nélkül halad tovább, illetve hétvégente továbbra is pótlóbusszal közlekedhetnek az utasok.
Az Énbudapestem megkeresésére Radnay Tibor metrófelújítási projektigazgató elárulta, a Lehel tér és Nagyvárad tér fordító állomások – ahol a szerelvények az építkezés ideje alatt is közlekedtek –, így azokat csak utoljára, 2022 májusában tudták lezárni az utasforgalom elől, ezért nem volt lehetőség korábban elkezdeni a felújítási munkálatokat.
A projektigazgató azt is elárulta, terveik szerint két hónapot vesz igénybe a fennmaradó munkálatok elvégzése, mely idő alatt többek között be kell fejezni a gépészeti, elektromos, valamint építészeti munkákat és javításokat.
![]() |
A tervek szerint májusban adják át a Lehel téri és a Nagyvárad téri metróállomást |
Fotó: Metró Felújítási Projekt Igazgatóság |
Radnay Tibor elmondta, hogy hétvégente a munkálatok és a használatbavételi engedélyhez szükséges rendszertesztelések miatt nem közlekedik a metró. Többek között tesztelik az új állomások hő- és füstelvezetési rendszereit, hatósági próbát tartanak, de lesz egy hétvége, amikor az építkezés ideje alatt használt rádiós telefonhálózatot bontják el, ezért kivételesen az április 15–16-i hétvégén a teljes vonalon – azaz Újpest-központ és Kőbánya-Kispest között – pótlóbusszal utazhatnak az arra közlekedők.
A Nagyvárad téri, valamint Lehel téri metróállomások május végére tervezett átadásával azonban még nincs vége a projektnek, a felszíni munkálatokat ugyanis csak ezt követően tudják elkezdeni. A tervek szerint június 29-ig számolnák fel az ideiglenes buszmegállókat, valamint vinnék el a munkálatok során használt eszközöket és konténereket.
Frissítés:
Füstpróbák két metróállomáson
A Lehel tér és a Nagyvárad tér állomáson márciusban a hő- és füstelvezető rendszer tesztelését végzik. Az egy hétig tartó tesztelés alatt a szellőző kivezetésein füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár több alkalommal is – közölte a BKV Zrt. az MTI-vel.
A belső füstpróbák hétvégén, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági próbái a jövő héten hétköznap lesznek, arról később adnak tájékoztatást.
Március 25-én, szombaton reggel nyolc és este hét óra között a Nagyvárad téri állomás füstpróbája miatt a Semmelweis Klinikák és a Népliget közötti szakaszon, március 26-án, vasárnap ugyanebben az időszakban a Lehel téri állomás füstpróbája miatt a Dózsa György út és a Nyugati pályaudvar között fordulhat elő füstkiáramlás.
Az égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása – tették hozzá.