Emirates: 1,7 milliárd dollárnyi jegyár-visszatérítés

Forrás: turizmus.com

 2021. január 11. 16:06

A légitársaság teljesítette korábbi ígéretét és minden, a járvány miatt fel nem használt repülőjegy árát megtérítette utasainak.

A világjárvány jelentős fennakadásokat okozott a nemzetközi légiforgalomban, és sok utas nem tudott repülőre szállni, nem tudta felhasználni lefoglalt repülőjegyét. Emiatt április óta az Emirates közel 1,7 millió jegyár-visszatérítési kérelmet fogadott, érvényesített és dolgozott fel, melynek eredményeképpen a légitársaság több mint 1,7 milliárd dollárt fizetett vissza utasainak - tájékoztat a légitársaság közleménye.

Ebből az összegből közel 1,3 milliárd dollárt azok számára térítettek vissza, akik közvetlenül a légitársaságnál vásárolták jegyüket, a fennmaradó összeget pedig az utazási irodán keresztül foglalók kapták kézhez.

Ezenkívül az Emirates több mint 130 ezer egyéb, visszatérítéssel kapcsolatos megkeresést dolgozott fel, melyek az ügyfelektől, valamint az utazási irodáktól érkeztek, és csaknem 4 millió kupon érvényességét módosította.

A dolgozók egy részét átképezték, így voltak képesek teljesíteni a visszatérítési igényeket

Fotó: Emirates

A legintenzívebb időszakban az Emirates 110 személyt foglalkoztatott, akik kizárólag a visszatérítési igények érvényesítésével és teljesítésével foglalkoztak, amely jelentős növekedést jelent a járványidőszak előtti 19 fős csapathoz képest. Az ideális létszám eléréséhez a vállalaton belül helyezték és képezték át a személyzetet.