Etikai kódex fapadosoknak

Forrás: MTI

 2018. augusztus 03. 13:59

A fapados légitársaságokra vonatkozó etikai kódex megalkotását kezdeményezi Ujhelyi István, az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának alelnöke.

A magyar EP képviselő augusztus 3-án Budapesten sajtótájékoztatón rögzítette: nem a fapados légitársaságok ellen akarnak fellépni, üdvözlendőnek tartják ezt az üzleti modellt, amely forradalmat hozott az európai repülésben. Az elmúlt időszak botrányai miatt azonban megálljt kell parancsolni a cégeknek egy határozott fogyasztóvédelmi akciótervvel a fapados légitársaságok utasai jogainak megvédése érdekében.

A problémák közé sorolta, hogy ezek társaságok sokszor cserben hagyják az utasaikat, nem tájékoztatják őket, még azt a legalapvetőbb szabályt sem tartják be, hogy nem változtatnak egy megvásárolt szolgáltatás tartalmán. Ujhelyi István elmondta, meghívja szeptember 5-re az EP-be a repülőtársaságok, a repülőterek üzemeltetőinek és a fogyasztóvédelmi szervezeteknek a képviselőit, hogy egyeztessenek velük az etikai kódexről.
Jelezte, nem akarnak az árképzésbe beleszólni, azt szeretnék, ha egységes, átlátható, követhető szabályok lennének. Ismertetése szerint Európában mintegy 150 repülőtársaság működik, ebből körülbelül 20 a fapados.

A problémák jelentős része orvosolható lenne a hatályos jogszabályok betartásával és „korrekt, emberi kommunikációval”

Fotó: pixabay.com

A kódex nem csupán a fapados, hanem az összes légitársaságra vonatkozna. Az etikai kódexnek tartalmaznia kellene azt az előírást, hogy a légitársaságnak előzetesen tájékoztatnia kell az utast, mit tartalmaz a jegy ára: egymás mellett ülnek-e az együtt utazók, hány csomagot vihet az utas. Az utasokat tájékoztatni kell, ha valami gond adódik. Elmondta, a meglévő és kötelező előírásokat – például a késések miatti kártérítés fizetése – be kell tartani.