Európa Kulturális Fővárosai idén Északra költöztek

 2014. augusztus 03. 19:19

Rigáról több szó esett eddig Európa Kulturális Fővárosaként, mint Umeĺ-ról, pedig a Stockholmtól 600 kilométerre fekvő egyetemváros ugyancsak különleges, egész éves programsorozattal bizonyítja be, milyen kulturális értékei vannak.

Umeĺ az első svéd város, amely a főváros, Stockholm 1998-as kitüntetése óta megkapta az európai kulturális főváros címet. Elsősorban erre, az egyetemi jellegére, és Európa egyetlen őslakos kisebbségére, a helyi számik (lappok) kultúrájára építik programjukat.
Az észak-svéd és számi kultúra bemutatása mellett az évad fontos vezérfonala, hogy a programok a helyiek és az érdeklődők intenzív bevonásával valósuljanak meg. A szervezők az előre ismertetett műsorok mellett folyamatosan várják további kapcsolódó kulturális projektek ötleteit. Céljuk, hogy a színes kulturális programok ne érjenek véget a város vagy a kulturális évad által kijelölt 12 hónap határainál.

 

Svédország hírnevéhez méltóan rengeteg sporteseménnyel, koncertekkel, táncos és színházi produkciókkal várják az érdeklődőket a nyár folyamán. Mivel nyáron Svédországban igen népszerű a strand röplabda, több tonna homokot szórnak az utcákra, így időszakos röplabdapályává alakul a városháza környéke.

Ahol nem homok, ott táncparkett lesz a helyiek lába alatt:. A nagyszabású virágfesztivál után megnyitják az újjáépített parkot is, ahol a XX. századi svéd dizájn egyik legjelentősebb alakjának, az umeĺi születésű Stig Lindbergnek is emléket állítanak. (A táj másik ismert szülöttje egy másik Stieg: Stieg Larsson, a Millennium-trilógia 2004-ben elhunyt írója. Az EKF-év alkalmából emlékművet emeltek a tiszteletére.)
Lesz még Shakespeare, popzenei, hardcore és operafesztivál. Számos folyón és tavon szerveznek evezős versenyeket. Szervezett keretek között körbe is lehet biciklizni a várost és természeti szépségekben gazdag környezetét.

Ősszel használati tárgyakból nyílik kiállítás, gasztronómiai fesztivál keretében pedig az érdeklődők megkóstolhatják és elkészíthetik az északi nép étkeit.
További programokat és érdekességeket Umeĺ kulturális főváros hivatalos honlapján találunk (angol nyelven): http://umea2014.se