Európai sportminiszterek Budapesten

Forrás: turizmus.com

 2016. november 28. 20:53

2004 után immár másodszor ad otthont a magyar főváros az európai sportminiszterek konferenciájának.

A pontos elnevezés szerint „Council of Europe Conference of Ministers responsible for Sport" november 28 és 30. között zajlik, Budapesten. A tanácskozáson felszólal Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint Bienerth Gusztáv.

A turizmusért felelős kormánybiztos prezentációt tart a 2024. évi olimpia budapesti pályázatáról, valamint a Magyarországon, a következő években várható nagy sporteseményekről. Bienerth Gusztáv, a rendezvény kezdete előtt, szerkesztőségünk kérdésére elmondta, hogy az Európa Tanács rendezvényén fontosnak tartja hangsúlyozni a turizmus és a nemzetközi sportesemények egymást erősítő hatását.

A kormánybiztos ismerteti majd a résztvevőkkel a 2017-ben várható, magyarországi nagyrendezvényeket, köztük a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált és a budapesti FINA VB-t is.