Év végéig meghosszabbítják a horvát turizmusban dolgozók támogatását

Forrás: MTI

 2020. szeptember 09. 19:42

Horvátország az év végéig meghosszabbította a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására hozott gazdaságélénkítő csomag azon intézkedéseit, amelyek a mikro-, kis- és közepes vállalatokat támogatják.

Eddig 543 cég 24 129 alkalmazottja vette igénybe a rövidített munkaidő bevezetésének támogatásra hozott átmeneti, 2000 kunás (95 ezer forint) bérkompenzációt, amit most decemberig kiterjesztett a horvát munkaügyi hivatal igazgatótanácsa.

Továbbá azok a vállalatok is tovább részesülnek állami támogatásban, melyek forgalma 60 százalékkal esett vissza a válság miatt tavalyhoz képest. Ezen mikro-, kis- és közepes vállalatok dolgozói továbbra is 4000 kunás (190 ezer forint) havi fizetést kapnak az államtól, a cégek pedig mentesülnek az adó- és járulékfizetés alól – írta a Vecernji List című napilap kedden.

A rendelet főleg az utasszállító cégeket, valamint az turizmusban, a vendéglátóiparban, a kultúrában és a szabadidős szolgáltató ágazatban dolgozó vállalkozókat érinti, továbbá azokat, akiknek a válságstáb döntése miatt be kellett vagy be kell majd zárniuk.A kormány arra számít, hogy 70 ezer dolgozó veszi majd igénybe a támogatást, amelyre 800 millió kunát (38 milliárd forint) különíttek el az állami költségvetésben, és amit uniós forrásokból akar pótolni.

Év végéig kiterjesztették a bérkompenzációt a horvát turizmusban (a kép nem idén nyáron készült)

Fotó: 123rf.com

A Horvát Turisztikai Szövetség (HTZ) adatai szerint az első hét hónapban 3,3 millió turista látogatta meg az országot, a vendégek száma 68 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Júliusban kicsit jobb volt a helyzet, a tavalyi forgalom 50 százalékát teljesítették, a hetedik hónapban 2,5 millió turista érkezett az országba. Augusztus közepétől azonban Horvátországot – a fertőzés terjedése miatt – több európai ország is tiltólistára helyzete.

A turizmus az egyik legfontosabb gazdasági ágazat Horvátországban, az innen származó forgalom a horvát bruttó hazai termék (GDP) közel húsz százalékát teszi ki. Andrej Plenkovic horvát kormányfő a CNN-nek adott interjújában elmondta: a határok megnyitásával a turisták előtt "kalkulált kockázatot" vállaltak.