Évente nyolcvanezer turista utazhat a megújuló Mátravasúton

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2017. november 23. 17:06

Kormányhatározat alapján, várhatóan 2018-ban megújul a Mátravasút. Gyöngyös és hazánk legmagasabb hegyvidékének évtizedek óta kiemelkedő turisztikai attrakciója tovább fejlődik, és több mint félmilliárd forintot fordít az állam.

A XX. század elején kiépített kisvasutat gazdasági céllal hozták létre, s fát, valamint követ szállítottak vele. Ez a tevékenység azonban az elmúlt évtizedek során  megváltozott és ma már kizárólag a turizmus szolgálatában áll. A napjainkban két pályaszakaszon, 18 kilométer hosszúságban működő kisvasúton, évente 50-60 ezer turista utazik a Mátrában. Hangulatos környezetben, erdőn, mezőn vezet a kis vonat útja, amelyet sokan kedvelnek.

 

Folyamatos fejlesztések

A Mátravasút indításának századik évfordulóján - 2006-ban - az első turisztikai célt szolgáló fejlesztést valósították meg, amikor a Gyöngyös-Lajosháza  közötti vonalszakasz műtárgyait - hidakat, átereszeket, közúti átjárókat - újítottak fel. Ugyanakkor a régi nyomvonalon újjáépítették a Lajosháza-Szalajkaház közötti, korábban visszabontott 3,4 kilométer hosszú vonalat. A munkák 2009-ig tartottak és egy évvel később helyezték üzembe az új szakaszt. De azt követően özönvízszerű eső áztatta a déli Mátrát, amely a vasút új szakaszán is jelentős károkat okozott. Emiatt a Mátravasutat működtető Egererdő Zrt. 2010 és 2012 között, egy szakértői csoport bevonásával felülvizsgálta a korábbi építési terveket. A kialakított vélemények alapján pedig olyan kiegészítő műszaki megoldásokat alkalmaztak, amelyekkel a természeti károk elkerülhetők, vagy mérsékelhetők.

 

Fotó: Mentusz Károly

 

Ezután a Mátravasutat a teljes hosszában megnyitották a nagyközönségnek és folyamatosan utaztatják a turistákat. 2013-ban és 2014-ben újították fel a szalajka-házi turistaházat, amely ma már korszerű szálláshelyként, valamint erdei iskolaként működik. Még abban az évben, továbbá 2015-ben is folytatták a munkákat, miután a gyöngyösi állomás és környezete, valamint a mátrafüredi állomás épülete is új köntöst kapott. Sőt ebben az időszakban a Gyöngyös-Mátrafüred közötti vonalszakaszon pályarekonstrukciós munkákat is folytattak.


Decemberben indul a Mikulás-járat
A mátrai erdei vasút egyébként - a hazai erdei vasutak között - a leglátogatottabb szilvásváradi és lillafüredi mellett évről évre versenyt folytat a dobogó harmadik helyéért. Ezért igyekeznek mindent meg is tenni a fenntartók. Így nyáron és télen is szállítják a turistákat, és idén decemberben például elindítják - a már hagyományos - Mikulás járatot is.

Dobre Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgató-helyettese arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az elmúlt évben újra napirendere került a Mátravasút felújítási terve, amelyről a kormány döntött. Ez a Gyöngyös-Gyöngyössolymos-Lajosháza szakaszon a teljes pálya felújítását irányozza elő, amely magában foglalja a felépítményt és a kapcsolódó műtárgyakat is. Emellett elérkezett az idő arra, hogy a több mint hatvan éves dízelmozdonyok motorjait is korszerűsítsék. Ezzel a fejlesztéssel a vagonokat húzó mozdonyokat energiatakarékossá és környezetkímélővé teszik.

 

Fotó: Mentusz Károly

 

Növelik az üzembiztonságot

A közbeszerzési eljárások lefolytatása után elkezdhetik a felújítást, amelyet 2018 végére szeretnék be is be is fejezni. Ezzel a teljes körű rekonstrukcióval növelhetik az üzembiztonságot és csökkenthetik a költségeket, valamint az egyes állomások közötti menetidőt. Mindezek hatására a jelenleginél több járatot indíthatnak majd. A részvénytársaság tervei szerint évente - a jelenlegi 50-60 ezer helyett - 80-90 ezer utast szállíthatnak majd a Mátrában. Egyébként ez a nagyszabású fejlesztés szorosan kapcsolódik a Mátra - mint leendő kiemelt turisztikai régió - fejlesztési programjához.