A turisták általában szeretnek gyalogolni városnézés közben, hiszen így sokkal többet látnak az épületekből, a helyiek életéből, kultúrájából. Az egész napos séta azonban időnként elég megterhelő tud lenni.
A Preply online nyelviskola készített egy érdekes összeállítást arról, hogy Európa mely népszerű nagyvárosaiban kell a legkevesebbet és a legtöbbet gyalogolniuk a turistáknak ahhoz, hogy végiglátogassák az öt legfontosabb nevezetességet. Megvizsgálták, hogy mekkorák a távolságok az öt legnépszerűbb látnivaló között, összesen mennyi idő alatt lehet megtenni ezeket a távolságokat és hány lépés szükséges hozzá 0,8 méter átlagos lépéshosszúsággal számolva. Sőt még a kalóriafogyasztást is kiszámolták – ismerteti az összeállítást a reisereporter.de.
Európa „leginkább gyalogosbarát” nagyvárosa ez alapján Sevilla lett. Andalúzia fővárosában a legnépszerűbb látnivalók, így az Alcázar királyi palota, a katedrális és a Plaza de España különösen közel vannak egymáshoz, ezért nagyon kevés időt kell gyaloglással tölteni.
Rögtön Sevilla után helyezkedik el a sorban Velence és Porto. Ezzel szemben Berlinben, Reykjavíkban és Barcelonában már jóval fárasztóbb a városnézés.
![]() |
|
Sevillában húsz perc alatt öt nevezetességhez is eljutunk |
|
Fotó: lesniewski/123rf.com |
A távolságok szempontjából leginkább turistabarát városok Európában:
1. hely: Sevilla (Spanyolország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 1,6 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 20 perc; lépések száma: 2100; elégetett kilokalória: 105.
2. hely: Velence (Olaszország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 2,1 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 27 perc; lépések száma: 2730; elégetett kilokalória: 137.
3. hely: Porto (Portugália) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 2,3 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 30 perc; lépések száma: 2940; elégetett kilokalória: 147.
4. hely: Firenze (Olaszország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 2,6 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 33 perc; lépések száma: 3360; elégetett kilokalória: 168.
5. hely: Athén (Görögország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 3,4 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 43 perc; lépések száma: 4410; elégetett kilokalória: 221.
6. hely: Amszterdam (Hollandia) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 3,7 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 46 perc; lépések száma: 4830; elégetett kilokalória: 242.
Megosztott 7. hely: Köln (Németország) és Milánó (Olaszország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 3,9 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: Kölnben 49 perc, Milánóban 48 perc; lépések száma: 5040; elégetett kilokalória: 252.
8. hely: Verona (Olaszország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 4,2 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 56 perc; lépések száma: 5460; elégetett kilokalória: 273.
9. hely: Nizza (Franciaország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 4,3 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 59 perc; lépések száma: 5670; elégetett kilokalória: 284.
Megosztott 10. hely: Róma (Olaszország) és Isztambul (Törökország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 4,7 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: Rómában 60, Isztambulban 61 perc; lépések száma: 6090; elégetett kilokalória: 305.
11. hely: Koppenhága (Dánia) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 4,8 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 60 perc; lépések száma: 6300; elégetett kilokalória: 315.
12. hely: Madrid (Spanyolország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 5,5 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 68 perc; lépések száma: 7140; elégetett kilokalória: 357.
13. hely: Krakkó (Lengyelország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 5,8 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 73 perc; lépések száma: 7560; elégetett kilokalória: 378.
Megosztott 14. hely: Berlin (Németország) és Reykjavík (Izland) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 6 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 75 perc; lépések száma: 7770; elégetett kilokalória: 389.
15. hely: Barcelona (Spanyolország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 6,6 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 79 perc; lépések száma: 8610; elégetett kilokalória: 431.
Ahol nem érdemes gyalogosan felfedezni a várost
Külön lista készült a nevezetességek közötti távolságok szempontjából legkevésbé barátságos nagyvárosokról, ahol inkább valamilyen közlekedési eszközt célszerű választani gyaloglás helyett:
1. hely: Lisszabon (Portugália) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 24,1 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 303 perc; lépések száma: 31.500; elégetett kilokalória: 1575.
2. hely: Zágráb (Horvátország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 19 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 150 perc; lépések száma: 24.780; elégetett kilokalória: 1239.
3. hely: Hamburg (Németország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 16,3 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 204 perc; lépések száma: 21.210; elégetett kilokalória: 1061.
4. hely: München (Németország) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 15,1 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 189 perc; lépések száma: 19.740; elégetett kilokalória: 987.
5. hely: Oslo (Norvégia) – gyaloglási távolság az öt legnépszerűbb látnivaló között: 13 kilométer; gyaloglásra fordítandó idő: 165 perc; lépések száma: 17.010; elégetett kilokalória: 851.

