Fájdalmas, de szükséges lépés az utazási irodák áremelése

Szerző: Pintér Tünde

Forrás: turizmus.com

 2022. július 02. 08:27

Hiába vannak tele a nyaralójáratok, a drasztikusan megnőtt költségek fedezése érdekében a legtöbb hazai túraszervező kénytelen volt árat emelni. A lépés szükségességét nem vitatják sem az utasok, sem az értékesítő partnerek, a megvalósítás azonban a viszonteladók körében nagy vihart kavart.

Rég nem a tavasszal tervezett nyereség eléréséről van már szó, hanem arról, hogy a költségek elszállása miatt sok esetben veszteséges a járatok üzemeltetése. A légiközlekedési szövetség (IATA) adatai szerint a kerozin jelenleg két és félszer annyiba kerül, mint egy éve, a chartereket üzemeltető légitásaságokkal való szerződések megkötésekor. Az idei évre vonatkozó árkalkulációik készítéséhez képest 7-10 százalékkal lett gyengébb a forint árfolyama is, ezt sem lehet a végtelenségig saját zsebből finanszírozni.

Az áremelést, illetve a kerozinfelár bevezetését május második felétől egymás után jelentették be a hazai tour operatorok, akad köztük olyan is, mely június végéig már kétlépcsős áremelést érvényesített. Cikkünkben a teljesség igénye nélkül azt mutatjuk be, hogy az egyes irodák milyen megoldást választottak a probléma megoldására.

 

Közös megegyezéssel emelt a Kartago Tours

Az Egyiptomba, Törökországba, Tunéziába és Görögországba összesen heti 10 charterjáratot üzemeltető Kartago Tours június végén jelentette be, hogy kénytelen megnövekedett kiadásainak egy részét áthárítani az utasokra, és visszamenőleg emelni a már lefoglalt, részben kifizetett utak árát. Az erről szóló döntést a múlt héten hozták meg, az áremelés július közepétől lép érvénybe.

„Közös megegyezéssel, az indokokat az utasoknak is elmagyarázva kezdeményeztük a szerződés módosítását” – nyilatkozta lapunknak Füri Mihályné, Kartago Tours ügyvezetője. Ahogy a 8 százalékos áremelést bejelentő értesítőjükben is írják, az üzemanyagár-növekedés és a forint árfolyamának gyengülése olyan mértéket ért el, hogy azok ellehetetlenítik a korábban megkötött szerződések teljesítését. A levélben felhívják a figyelmet arra is, hogy a megnövekedett kiadások nagy részét az iroda továbbra is átvállalja, a díjemelés mértéke jelentősen kisebb a tényleges költségnövekedésnél.

A most foglalható utak már drágábbak, a 8 százalékos emelés ezekre is érvényes

Fotó: 123rf.com

Amennyiben a szerződésmódosítást az utas nem fogadja el, a befizetett részvételi díjat teljes egészében (a sztornóbiztosítás díját kivéve) visszafizetik. „Hiába igyekeztünk a végsőkig odázni a lépést, utasaink, hozzánk hasonlóan, szintén kényszerhelyzetbe kerültek” – magyarázta a szakember. A korábban lefoglalt utat lemondani, és újat választani ugyanis nincs értelme: a most foglalható utak eleve jóval drágábbak, a 8 százalékos emelés ezekre is érvényes, ráadásul nagyon kevés már a foglalható kapacitás. Utazóközönségük közel 90 százaléka megértéssel fogadja a lépést, belátva, hogy mindezek miatt jelen helyzetben a különbözet megfizetésével járnak a legjobban. Mindössze az utasok két százaléka él a kötbérmentes elállás lehetőségével, és 10 százalékuk kéri az áremelés mértékének részletes magyarázatát.

 

Megértően fogadják a döntést az IBUSZ utasai

Hasonló lépésre kényszerült az IBUSZ is: minden június elseje előtt lefoglalt repülős és autóbuszos szervezett útjuk esetén szükségszerű lépés volt az áremelés.

„A 2022. július 13. utáni buszos üdüléseknél és körutazásoknál fejenként 4900, a görögországi és spanyolországi üdüléseknél (kivétel Mallorca) és a repülős körutazásoknál, városlátogatásoknál személyenként 15 000, míg a törökországi és mallorcai üdülőprogramoknál fejenként 19 500 forint volt az áremelés mértéke” – tájékoztatta szerkesztőségünket Komora Zoltán vezérigazgató-helyettes. Az indok itt is a tavaly ősszel kötött szerződésben rögzített paritásokhoz képest a kerozin és gázolaj árának drasztikus emelkedése, illetve az ETS környezetvédelmi díj emelkedése.

Az IBUSZ utasainak többsége szintén megértő és elfogadja az áremelkedést. Tájékoztatásuk szerint eddig mindösszesen 3 foglalásukat mondták le az áremelkedés okán, azaz egészen minimális az esetek száma. A költségnövekedés magára átvállalt részét az iroda a már az elmúlt években megszokott, szigorú költséggazdálkodással igyekszik kigazdálkodni.

 

Az indulási idő függvényében, kétféle kulccsal emel az Orex

A török üdülési csomagokat értékesítő Orex Travel, a cikkünk elején már felsorolt okokra hivatkozva, két lépcsőben emelte árait.

Az első, egységesen 9000 forint értékű áremelés az április 30-ig befoglalt forintos utazási csomagokra, ezeken belül a június 20. és július 31. között induló utazásokra volt érvényes, függetlenül attól, hogy előleget vagy teljes részvételi díjat fizetett az utas.

A június végén, második lépcsőben végrehajtott díjemelés esetén kétféle kulcsot alkalmazott az iroda. Az április 30-ig befoglalt, augusztus 1. és október 31. között induló utazások esetén a – biztosítás és parkolás nélküli – csomagár 8 százalékával, a május 1. és június 21. között befoglalt, július 11. és október 31. között induló, forintban kifizetett utazásoknál pedig a csomagár 7 százalékával emelkedett az összeg. Az áremelés mindkét esetben attól függetlenül alkalmazandó, hogy előleg vagy teljes részvételi díj lett fizetve.

„Az utasok elfogadják a lépést, eddig mindössze két foglalást kellett törölnünk” – nyilatkozta lapunknak Kerim Yalcin értékesítési és marketingigazgató. Az Orex Travel áremelés miatt visszalépő utasai az ÁSZF szerint törölhetik foglalásukat.

Az Egyiptommal foglalkozó kiutaztató, az ETI felárai csak a június 27-től megkötött utazási szerződésekre érvényesek

Fotó: 123rf.com

 

Kerozinfelár mellett döntött az ETI

Más utat választott az ETI Magyarország. Az Egyiptommal foglalkozó kiutaztató június 27-től ideiglenesen kerozinfelárat vezetett be, melynek mértéke fejenként és utazásonként 50 euró. A pótdíjat beépítik aktuális áraikba, azt minden charteres csomagjuknál meg kell fizetni.

„Visszamenőleg nem változtattunk árainkon. A felár csak a június 27-től megkötött utazási szerződésekre érvényes, a korábban megkötöttekre nem alkalmazzuk” – hangsúlyozta szerkesztőségünknek Kerekes Gábor irodavezető. A döntés meghozatalát kizárólag a kerozin árának emelkedésével indokolták. A napokban bevezetett lépés hatásáról, az utazóközönség reakciójáról egyelőre nincsenek különösebb tapasztalataik, bár az intézkedés nem vont maga után visszaesést az értékesítésben. Az utazásszervező megnövekedett költségeinek egy részét fedező felár extra tételt képez, aminek egy részét egy az egyben továbbítják, így nem képez jutalékalapot.

Frissítés:

A múlt héten megjelentekkel szemben áremelésre kényszerült az ETI is magyarországi indulású útjai esetében. A 29 eurós felárat a július elseje után induló utasoknak kell megfizetniük. Érvényes utazási szerződés esetén a plusz díjat csak a július 21-i, vagy későbbi indulás esetén számolják fel.

Az utazásszervező lapunknak hangsúlyozta: bár az emelés annak következménye, nem az Európán kívüli utazások után fizetendő különadó (úgynevezett légügyi hozzájárulás) áthárításáról van szó (hiszen az adóalany nem az utazásszervező, hanem a légitársaság), hanem a megváltozott feltételek okozta áremelésről, amelyre a jogszabályi háttér lehetőséget ad. Az emelés mértéke útjaik átlagárára vetítve 3,8 százalékos.

 

Májusban döntött az áremelés mellett a Grand Tours

„Évek óta szerepel az ÁSZF-ünkben az áremelés lehetősége, de az idei év az első, amikor élnünk kellett vele” – közölte lapunkkal Nagy Éva, a Grand Tours tulajdonos-ügyvezetője. Az autóbuszos utazásokra és egyéni szállásközvetítésre fókuszáló iroda májusban jelentette be a 8 százalékos áremelést a június 18. után induló utakra, a foglalás idejétől függetlenül, az összes utazási szolgáltatásukra vonatkozóan.

„Utasaink 98 százaléka elfogadta lépésünket, hiszen az élet minden területén tapasztalják a drágulást. Talán az egyénileg utazók között voltak néhányan, akik nehezebben fogadták el, de aztán ők is belátták, hogy a forint gyengülése a szállások árát is alaposan megdrágította” – tájékoztatott a szakember, hangsúlyozva, hogy a jogszabály által lehetővé tett, 8 százalékos emelés közel nem fedezi az üzemanyagdrágulás és a forintromlás mértékét. Reklamáció, lemondás elenyésző számban fordult elő.

A visszafogott előszezoni forgalom után az iroda főszezonja jól alakul, az utószezonra azonban – az újabb járványhullámtól való félelem miatt – kevés foglalás érkezik.

 

A közvetítők között is vitát szült a lépés

A lépés nem csak az utasokat, hanem a viszonteladókat is hátrányosan érinti. Fórumaikon a közvetítők rengeteg pluszmunkáról, lemondás esetén az elvégzett munka elmaradt ellentételezéséről beszélnek, közben utasaik bizalmának és a szakma nehezen visszaszerzett presztízsének elvesztésétől is félnek, hiszen az utak egy részét a szervezők a szezon elején árgaranciával hirdették meg.

Többségük az előszezoni foglalások esetén megérti és elfogadja, a közelmúltban kötött szerződések esetén azonban problémásnak tartja az áremelést. Voltak utasok, akiknek a júniusban, a korábbinál eleve jóval drágábban megvásárolt útjának árát emelte a programgazda 7 százalékkal, mindössze 24 órával a foglalás visszaigazolása után. Az ilyen eseteket az értékesítő irodák különösen nehezményezik.

Némi vigaszt jelent, hogy a jutalék a megvalósult utazások esetén a felár után is jár a közvetítőknek. A bánatpénz nélkül lemondott utak esetén azonban a túraszervezők nem tudnak miből jutalékot fizetni, a szervezői és a közvetítői munka is honorárium nélkül vész el.

 

A jogszabály lehetőséget ad az emelésre

Hiába fájdalmas a lépés mindenki számára, az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekről szóló, 472/2017. kormányrendelet bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a díjemelést az utazási irodák számára. A díjemelés mértékének arányosnak kell lennie a költségek emelkedésének mértékével, a szerződésben pontosan meg kell határozni a módosított díj számításának módját. A díj emelésére kizárólag akkor kerülhet sor, ha az utazásszervező erről legkésőbb húsz nappal az utazási szolgáltatás megkezdése előtt értesíti az utazót.