Fejlesztik a ferihegyi gyorsforgalmi utat

Forrás: turizmus.com

 2018. április 05. 14:44

2020-ig 20 milliárd forintból újul meg a ferihegyi gyorsforgalmi út – derül ki egy friss kormányhatározatból.

A Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi út fejlesztésével kapcsolatos intézkedésekről szól.

A határozat szerint a kormány a repülőtér közúti elérhetőségének javítása érdekében fejleszteni fogja az utat a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. beruházásában, a Fővárosi Önkormányzat bevonásával. A beruházás három ütemben valósul meg, a fejlesztéshez összesen bruttó 20 300 000 000 forint összegű forrás áll rendelkezésre. A beruházásra idén 3,1 milliárd, 2019-ben 8,2 milliárd, 2020-ban és 2021-ben pedig egyaránt 4,5-4,5 milliárd forint forrás jut. Egy korábbi hír szerint idén a második félévben indulnak a kivitelezési munkák.

A gyorsforgalmi út egyik felüljárója a Csévéző utcánál

Fotó: Google Steet View

A határozatból konkrét részletek nem derülnek ki a fejlesztésről, de a Napi.hu 2017. elején a Budapesti Közlekedési Központ egyik anyagára hivatkozva a következőket közölte a fejlesztés első ütemével kapcsolatban:

  • A főpálya és szervízutak közötti elválasztás megszűnik,
  • középen új elválasztás épül, így az út  2x3 sávos lenne a Gyömrői úttól kifelé,
  • a különszintű átvezetések irányonként 1-1 sávosak maradnak,
  • a megengedett sebesség egységesen óránkénti 70 kilométer lenne a teljes úton. Új gyalogos felüljáró épül a Csaba utca vonalában, és kerékpárút lesz a Csévéző utca, valamint a Ferihegy 1-es terminál között.

A második ütemben az út 2x2 sávosra bővül a Kőér utca és a Gyömrői út között. A különszintű átvezetések 2x2 sávossá bővülnek, a Felsőcsatári útnál új, 2x2 sávos aluljáró épül.

Végül a harmadik ütemben a Felsőcsatári út és Csévéző utca között a 2x2 sávos pálya mellett szervízutak épülnek, leállósáv és kerékpársáv is kialakítható, de ezekhez jelentős kisajátítás szükséges.

Kapcsolódó cikkek