Felfüggeszti, illetve ritkítja járatait a Thalys vasúttársaság

Forrás: MTI

 2020. november 04. 18:26

A súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva szombattól felfüggeszti Brüsszel és a németországi Köln között közlekedő nagysebességű járatait a Thalys nemzetközi vasúttársaság, valamint nem közlekedteti a belga főváros és Párizs között 2016 óta közlekedő, Izy nevű diszkont járatait sem.

A francia, belga és német tulajdonban lévő vasúttársaság tájékoztatása szerint naponta mindössze egy gyorsvonat közlekedik majd Brüsszel és Amszterdam között, valamint az Izy helyett két Thalys járat lesz elérhető Brüsszel és Párizs között november 7. és december 12. között.

A Thalys egyik szerelvénye Párizsban – ritkítják a járatokat

Fotó: 123rf

Az indoklás szerint a társaság a tartósnak bizonyult koronavírus-járvány okán bevezetett rendkívüli intézkedések miatt kénytelen módosítani menetrendjén. Hozzátették, a vasúttársaság "történelme legsúlyosabb válságán megy keresztül", és 70 százalékos forgalomcsökkenésre számít 2020-ban.

A brüsszeli központú Thalys vasúttársaság szerelvényei 1996 óta közlekednek Párizs, Köln, Amszterdam és Brüsszel viszonylatában.

A társaság a gyorsvonat mellett 2016 óta az Izy nevű járatot is üzemelteti, amely a gyorsvonat 1 óra 20 perces menetidejével szemben – több megálló beiktatásával – 2 óra 20 perc alatt teszi meg a Brüsszel-Párizs távolságot.