Felkészülten induljunk útnak télen

Forrás: Trend FM

 2019. január 16. 10:07

Ma már számos beépített biztonsági berendezés segíti a vezetést, ám ha téli körülmények között indulunk útnak, ugyanolyan körültekintőnek kell lennünk, és odafigyelni például az autó felmelegítése, fagymentesítése, a csúszási viszonyok tesztelése - az Opel vezetéstechnikai szakértője nyilatkozott.

Hoffer Zsolt, az Opel vezetéstechnikai szakértője a Trend FM-nek adott nyilatkozatában kiemelte: a fagymentesítés, az autó felmelegítése és a motor üresben járatása- ezek mind az elindulás előtti rutin részei a téli, csúszós útviszonyok közötti közlekedésnél. A megfelelő kilátás biztosítása, az abroncsok állapotának és tapadási képességének felmérése szintén egy körültekintő, a saját és az utastársai biztonságára tekintettel lévő sofőr repertoárjának állandó tartozékai.

Az autóvezetés oktatásnál mindenkit megtanítanak a jármű indulás előtti állapotának felmérésére, s bár ma már a műszerfalon azonnali visszajelzést kapunk, ha valamilyen meghibásodás történt, nem éri meg megspórolni ezt a néhány percet - mondja Hoffer Zsolt. Főleg téli útviszonyok közepette.

A téli vezetéshez ad tanácsokat Hoffer Zsolt, az Opel vezetéstechnikai szakértője

Fotó: Trend FM

A több mint tíz éve jogosítványt szerzett sofőrök közül sokan hangoztatják, hogy a régi időkben még, amikor nem volt fejlett elektronika az autókban, sokkal direktebb volt a vezetés, jobban lehetett érezni az autó fizikáját és magát az utat is. Hoffer Zsolt szerint ma egyértelműen támaszkodnunk kell a vezetést megkönnyítő berendezésekre, a kipörgésgátlóra, az ABS rendszerre- ezekkel összhangban kell megválasztanunk vezetési technikánkat, stílusunkat. Az ABS például nem engedi, hogy blokkoló fékezést hajtsunk végre, korlátozott irányíthatóságot eredményez. Mindezzel együtt a megfelelő pedálhasználattal együtt egy intenzív, jó fékezést és irányíthatóságot biztosít a sofőr számára.

A fő cél ma a közúti közlekedésben a biztonság és a törési mutatók: ebből a szempontból nagy segítséget jelent például a holttérfigyelő rendszer, az egyre fejlettebb kamerarendszerek. Ezek a behaladási vonalak pontos megrajzolásával és előrejelzésével segítenek a jármű holttereit jobban megérezni a sofőr számára, a saját és mások járművének biztonságát is garantálva.

Téli útviszonyok között elindulásnál az alapjáraton indulás, megfelelő lágy gáz-és fékpedál valamint kormánykezelés az ajánlatos. Ez a többi autó számára is biztonságérzetet ad-mondja Hoffer Zsolt. Bár az utak csúsznak, sokan túlzott óvatosságból haladnak lassan, és okoznak torlódást az utakon. Ilyenkor mérlegelnünk kell: félreállhatunk az autóval, kicsit kiállhatunk a forgalomból, de a tömegközlekedés mellett sem szégyen dönteni. Egy másik sarkalatos pont a világítás: ködlámpát akkor használjunk, ha a kocsi konvoj élén haladunk, ködzáró fényt pedig a sor végén kapcsoljunk. Amennyiben középen haladunk, kapcsoljuk ki a ködlámpákat, a világítással ugyanis könnyen megzavarhatjuk utastársainkat.

Hoffer Zsolt egyébként egy Opel Grandland X-et hajt, ennek a modellnek az extráiról és még sok vezetéstechnikai tanácsról esett szó a teljes műsorban, amit itt hallgathatnak meg. A riporter Andor Attila.


Az Opel pilótáinak nem csak a téli, hanem a sivatagos, száraz útviszonyok között is jól helyt kell állniuk. A most zajló Dakaron a Szalay-Bunkoczi páros nem akármilyen körülmények között hajtja járgányát Peruban.

 

Kapcsolódó cikkek