Félmillió bliccelő autós a fizetős utakon

Forrás: MTI

 2016. március 02. 11:17

Mintegy félmillió esetben indítottak pótdíjas eljárást a fizetős utakon közlekedőkkel szemben 2015-ben, az esetek 78 százalékában azért, mert az autósok nem váltották meg az e-matricát – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

A tájékoztatás szerint a tipikus felhasználói hibák között továbbra is előkelő helyen szerepel a díjkategória- és a rendszámtévesztés. Előbbi az esetek 22 százalékában, utóbbi a belföldi járművek esetében nagyjából 15 százalékban fordul elő, igaz, ez utóbbit utólag, a pótdíjfizetési felszólítás kézhezvételét követően is korrigálhatja az autós a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban, legfeljebb 3 karakter eltérésig.

Az előző évhez képest néhány tized százalékkal megemelkedett számú pótdíjas ügyek jelentős része az e-matricás és e-útdíjas ellenőrzési rendszerek integrációjának köszönhető. A NÚSZ tavalyi fejlesztéseivel az ellenőrző pontokon található kamerák egyszerre képesek az e-matricás és HU-GO e-útdíj rendszerben is ellenőrizni az úthasználati jogosultságot, így olyan helyeken is megvalósul a kamerás adatgyűjtés, ahol erre korábban a technikai feltételek nem voltak adottak.

Tovább javult a területi lefedettség, és 26 százalékkal több gépjárművet ellenőriztek, mint egy évvel korábban. A fix kamerák által feltárt esetek 18 százaléka az M5 autópályán, 6-6 százaléka az M2 és M6 gyorsforgalmi utakon történt.

A 110 fix ellenőrző kapu mellett a NÚSZ 45 mobil adatgyűjtő járműve a nap 24 órájában, összesen mintegy 500 mérőhelyen végezhet díjellenőrzést. A 6 mobilcsoportos egységgel pedig helyszíni megállításos ellenőrzés keretében vizsgálják az úthasználati jogosultságot éves szinten több mint 2 ezer műszakban.

Tovább javult a pótdíjak nemzetközi behajthatósága is, a NÚSZ nemzetközi behajtó irodákon keresztül 21 országban, köztük Ausztriában, Németországban, Nagy Britanniában, Olaszországban, Lengyelországban, Szlovákiában, és hamarosan Romániában tud eljárni a bliccelőkkel szemben, ennek köszönhetően tavaly jelentős mértékben, 25 százalékkal nőtt a külföldi behajtásra átadott pótdíjas esetek száma, mely az összes 2015-ös eset 28 százalékát jelenti. A külföldi bliccelőkkel szembeni fellépés hatékonyságát a NÚSZ szerint jól mutatja az, hogy a cég partnerei már peresítettek és nyertek ügyeket Németországban, Ausztriában, Angliában is.