Félmillió utas a balatoni személy- és programhajókon

Forrás: turizmus.com

 2016. augusztus 09. 14:09

A Balatonra látogató belföldi és külföldi vendégek keresik a hajós programlehetőségeket, így akár önálló programként, akár a települések kellemes elérésének közlekedési eszközeként is igénybe veszik a hajókat és kompokat.

A szezon eddigi alakulása alapján bizakodó a Balatoni Hajózási Zrt. vezetése, hiszen az előzetes várakozások szerint a balatoni hajózás valamennyi ágazata, így a személyhajózás, a komp és a kikötői ágazat is sikeresen teljesít a 2016-os szezonban. Az utasszámnövekedést az is mutatja, hogy már augusztus elején a BAHART hírt adhatott a félmilliomodik komputas köszöntéséről.

 

A személy és programhajók esetében a 2015-ös évben augusztus 20-ára érte el a BAHART az 500.000-es utasszámot, az éves utasszám pedig valamivel 600.000 fölött alakult. A balatoni turizmus adatait, az időjárás előrejelzést és az idei eddigi utasszámadatokat figyelembe véve idén már 2016. augusztus 10-12. között köszöntheti a BAHART a FÉLMILLIOMODIK személyhajó utasát.

 

A Társaság szeretné a sajtó és a hajón utazók jelenlétében, értékes nyereménnyel meglepni a szerencsés utast. Az esemény pontos időpontjáról és helyszínéről később ad információt a Társaság, az aktuális utasszám-állás függvényében. Az előre valószínűsíthető, hogy a nyertes a legforgalmasabb útvonalak egyikén (Fonyód, Badacsony, Siófok, Balatonfüred, Keszthely) a délelőtti kirándulóidőben járó menetrendi hajók valamelyikén örülhet majd a meglepetésnek.