Egymilliárd forintot költ erdei kerékpárútjai felújítására a Pilisi Parkerdő

Forrás: turizmus.com

 2022. június 23. 19:16

Megkezdődött a Pilis Bike kerékpáros úthálózat 45 kilométeres szakaszának felújítása, a négy hónapig tartó munkálatok alatt egyes útvonalakat lezárnak az erdei kerékpárosok elől.

A Pilisi Parkerdő Zrt. az elmúlt években 350 kilométer erdei kerékpárutat jelölt ki a Budai- és a Visegrádi-hegységben, illetve a Pilisben. Ez a Pilis Bike hálózat, melyet évente több tízezren használnak, és útvonalai az ország leglátogatottabb erdei kerékpárútjai közé tartoznak. A Pilis Bike közel 15 százalékát érintő felújítás költsége meghaladja az egymilliárd forintot – olvasható a parkerdő honlapján.Az útszakaszok nagy része új aszfalt-, illetve zúzottköves burkolatot kap, valamint számos helyen újjáépítik a több helyen alámosott, megcsúszott útpálya vízelvezetését, megerősítik az útalapot és a földműveket.A felújítások természetvédelmi, nemzeti parki, Natura 2000-, illetve helyi védettségű területet érintenek. A munkálatok során nem vágnak ki fákat és a védett növények élőhelyét nem háborítják.

A felújítások által érintett hat útszakasz:

  1. Pilismarót, Mózer-parkoló–Királykúti-nyereg
  2. Pilismarót, Mózer-parkoló–Pilisszentlélek (Két-bükkfa-nyereg)
  3. „Delta” csomópont–Királykúti-nyereg–Pilisszentkereszt, Kakashegyi-parkoló
  4. Kesztölc–Pilisszántó–Csobánka
  5. Pilisszentlászló, Kisrigó étterem–„Delta” csomópont–Dömörkapui-parkoló
  6. Piliscsaba–Pilisszentiván

Az érintett erdei kerékpárutakon 2022 nyarán és kora őszén a felújítás időtartama alatt szakaszos lezárások várhatók. Ezekről a Pilisi Parkerdő az aktuális helyzetnek megfelelően tájékoztatja a kerékpárosokat – írták.

A Pilis Bike közel 15 százalékát érintő felújítás költsége meghaladja az egymilliárd forintot

Fotó: Pilisi Parkerdő

Az erdei kerékpárút-felújítás egy nagyobb beruházássorozat része. A következő lépés az erdei infrastruktúra –  parkolók, pihenők – megújítása és bővítése, kerékpárosbaráttá tétele lesz. Ezeken túl a Pilisi Parkerdő az elkövetkező két évben nagyszabású ökoturisztikai fejlesztést valósít meg Visegrád környékén. A Fellegpark elnevezésű projekt célja, hogy a Parkerdő kezelésében álló turisztikai kínálatot – így a Fellegvárat, a Bertényi Miklós Füvészkertet, a Nagyvillám Sípályát, a hamarosan megépülő Mogyoróhegyi Élményparkot, valamint az ezekhez kapcsolódó gyalogos és kerékpáros útvonalakat – egységes keretben kezelje.

Minderre azért van szükség, mert a Pilisi Parkerdő látogatottsága, turisztikai jelentősége hatalmas ütemben nőtt az elmúlt két évben. Tavaly már 32 millió látogató kereste fel a társaság által kezelt mintegy 65 ezer hektárnyi erdőterületet.