Felújított vasútállomás fogadja az utazókat Pécsett

Forrás: turizmus.com

 2015. október 21. 13:21

Ünnepélyes keretek között átadták az utazóközönségnek a pécsi vasútállomás felújított épületét. A MÁV egykori legendás főépítésze, Pfaff Ferenc tervei alapján 1900-ban elkészült állomásépület komplex felújítása során a műemlékvédelmi szempontokat is figyelembe vették.

Az átadási ünnepségen beszédet mondott Csizi Péter Baranya megyei országgyűlési képviselő, Girán János, Pécs alpolgármestere és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A felújítás a MÁV állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálati fejlesztési programjának keretében, az Új Széchenyi Terv KÖZOP forrásából, az Európai Unió 1,4 milliárd forintos támogatásával valósult meg. Mind a vasúttársaság, mind a kivitelező arra törekedett, hogy a 2014 elején elkezdett műemléki felújítás során az utasok számára minél kevesebb kényelmetlenséget okozzon, a munkákat ezért a vasúti forgalom teljes fenntartása mellett végezték. A MÁV az immár eredeti szépségében pompázó, korszerűen felújított pályaudvarral hálálja meg az utazóknak, a pécsieknek, a baranyaiaknak és a városba érkező sok ezernyi turistának, egyetemistának a türelmét.

 

A méltóságteljes , 168 méter hosszú és több mint ötezer négyzetméter alapterületű épület rekonstrukcióját a műszaki szempontból indokolt szerkezeti és épületgépészeti munkák elvégzésén túl a vasúti szolgáltatások mai technikai és üzletpolitikai követelményeinek figyelembevételével, valamint az európai vasútállomás-fejlesztési trendeknek megfelelően valósították meg. Az utasterek, a menetjegypénztárak, az ügyfélközpont, a mosdók, továbbá a vasúti infrastruktúra működtetéséhez szükséges irodák, technikai helyiségek funkcionális korszerűsítése is megtörtént. Az állomás utastájékoztató és információs rendszerét megújították, az utazóközönség biztonsága érdekében pedig videokamerás megfigyelőrendszert telepítettek. Emellett mostantól a szolgáltatásokhoz való akadálymentes eljutás is biztosított. Sor került az épületgépészeti berendezések, a fűtési rendszer, a víz- és csatornahálózat, valamint az elektromos hálózat újjáépítésére is.

 

A felújítás során a kivitelező mindvégig betartotta a szigorú műemlékvédelmi előírásokat, a munkálatokhoz a Pécsi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala adott restaurálási engedélyt. Kiemelt feladat volt a kerámiaelemek pótlása, a főcímereket és az Indóház tér felőli oldalon elhelyezett korlátlábakat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. készítette el.

Az épület Posta szárnyában Kormányablakot alakítottak ki, amely a tervek szerint hamarosan megkezdheti a működését. A cél a nyugat-európai példákhoz hasonlóan a vasútállomások közösségi térré alakítása. A pécsi állomáson megnyíló Kormányablak nemcsak az utasokat, hanem a járási területen élőket is kiszolgálja majd.

Az elvégzett munkálatoknak köszönhetően a pécsi vasútállomás felvételi épülete mind épületszerkezeti, mind funkcionális szempontból teljesen megújult, így hosszú távon biztosíthatja az utasok és az épületben dolgozók számára a biztonságos, korszerű, a mai kor követelményeinek megfelelő körülményeket.