Felvásárlásba kezd a Lufthansa?

Forrás: g7

 2019. január 31. 12:03

Német sajtóértesülés szerint Európa legnagyobb légitársasági csoportja, a Lufthansa ismét aktivizálja magát a felvásárlásokban.

A Handelsblatt cikke szerint az egyik lehetséges célpont az erősen eladósodott Norwegian, amely a fapadosok többségével ellentétben nemcsak rövid, hanem hosszú távú járatokat is üzemeltet, leginkább Európa és Észak-Amerika között. A légitársaságra sokan pályáznak, az – egyebek mellett a British Airwayst és a spanyol Iberiát összefogó – IAG már legalább két ajánlatot tett rá, hiába. Ezek után a cég azt közölte, hogy már nem érdekli a Norwegian, de a Lufthansánál úgy látják, hogy ezzel csak nyomást akarnak gyakorolni a vállalat vezérigazgatójára.

A Lufthansa részvétele ebben a versenyben azt is szolgálhatja, hogy felverje a Norwegian árát az IAG számára, de ha az utóbbi tényleg visszavonul, akkor akár tényleges vevővé is előléphet. Bognár András, a londoni ICF légi közlekedési tanácsadója szerint a Norwegian azért érdekes, mert nagyon erős a skandináv és a transzatlanti piacion. Ezek a drága jegyek miatt magas hozamú piacok, miközben a vállalat belső struktúrája és költségszintje inkább a fapadosokéhoz közelít. A Lufthansa számára ezért a Norwegian felvásárlása egyrészt piacszerzést jelentene, másrészt a sajátjához képest alacsonyabb költségszintet.

A Norwegian és az Alitalia a két valószínű célpont

Fotó: pixabay.com

A másik valószínű célpont az olasz Alitalia, amely már körülbelül másfél éve csődvédelem alatt működik. Egyelőre az olasz állami vasúttársaság segítségével marad a felszínen, de az olasz kormány befektetőt keres a számára. Helyi lapértesülés szerint több érdeklődővel is tárgyaltak már, az önállóan pályázó Lufthansán és az Easyjeten túl az amerikai Delta és az Air France-KLM közösen szállna be az Alitaliába.

Az amerikai-francia-holland csapat állítólag megelégedne kisebbségi részesedéssel, miközben az irányító többség az olasz kormánynál és a vasútvállalatnál maradna. Ha ez igaz, valószínűleg ők lesznek a befutók, mert a Lufthansa nem akar az olasz állammal közösködni, hiszen az nehézzé tenné a szükséges leépítés elvégzését. Az Etihad úgy sem tudott dűlőre jutni a szakszervezetekkel a fájdalmas intézkedésekről, hogy nála voltak a menedzsment jogok. Az Alitaliát éveken át finanszírozó emírségekbeli légitársaság ezt követően dobta be 2017-ben a törölközőt, és ez vezetett az olasz cég csődjéhez.

A Wizz Air időről-időre célpontként is megjelenik a felvásárlási spekulációkban, a Handelsblatt is megpendítette, hogy vonzó célpont lenne a Lufthansa számára. Ezzel kapcsolatban sem a Wizz Air, sem a Lufthansa nem akart nyilatkozni. Bognár András szerint azonban egy ilyen felvásárlás értelmetlen lenne. „Nem látom, hogy a Wizz Air hogyan tudna beilleszkedni a Lufthansa struktúrájába. A két cég vállalati kultúrája és hozzáállása rendkívül különböző: a Wizz erősen parancsuralmi, a Lufthansa meg ennek pont az ellenkezője. A működési modelljeik nagyon különbözőek. Eltérő piaci szegmenseket céloznak meg. Egy szó, mint száz, a Lufthansa csak tönkretenné a Wizz Airt, akkor meg mi értelme megvenni?”

A Lufthansának amúgy is ott van az Eurowings, amely bár fapadosként is magasabb költségszinten működik, mint a Wizz Air, de a Lufthansához képest mégis olcsóbban. A mérete nagyjából pont akkora, mint a Wizz, és ha valahol a Lufthansa fapadost akar bevetni, akkor az megoldható az Eurowingsszel.