Ferihegy felkészült a havazásra

Forrás: turizmus.com

 2016. november 13. 11:44

November elején az országban több helyen is már megmutatta magát a hó, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér pedig a komolyabb téli kihívásokra is felkészült. A Budapest Airport közel kétszáz emberrel várja a téli szezont november közepétől márciusig.

Mostantól kezdve bármikor jöhet a tél és a hó, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmát ez nem akadályozhatja, hiszen életbe lépett a repülőtéri szakzsargonban csak havas készültségnek hívott téli készenléti állapot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a meteorológiai előrejelzésnek megfelelően mindig a szükséges létszámmal és eszközzel áll készenlétben a havas szolgálat; szükség esetén késlekedés nélkül elkezdik a hóeltakarítást, illetve a havazást megelőző előkészítést.


Huszka Péter forgalmi igazgató szerint nagyon jól sikerült a felkészülés, idén ráadásul egy új munkaszervezés bevezetésével alvállalkozó garantálja a repülőtér külső területeinek takarítását és síkosság-mentesítését. Így a Budapest Airport saját szakemberei a repülőtér légi oldali forgalmi területeire koncentrálhatnak. A szakember elmondta, hogy összesen 180-200 ember és 41 jármű áll 24 órás készenlétben egészen márciusig, így akár napokig tartó havazás esetén is folyamatos marad a repülőtér üzemelése.

A nagy létszámra és az eszközparkra szükség is van, hiszen 2,4 millió négyzetméternyi betonfelületet – futópályákat, gurulóutakat, repülőgép állóhelyeket – kell megtisztítani a hótól és a jégtől, méghozzá rövid időn belül. A havas szolgálat munkatársait, a gépkezelőket hónapok óta készítik fel a feladatra, egyebek mellett számítógépes szimulátoron is vizsgázniuk kell a repülőtéri futópályák, a gurulóutak és beton előterek ismeretéből, majd gyakorlati oktatáson vesznek részt éjszakai vezetésből és a repülőtéri speciális közlekedési szabályok ismeretéből is.