Filmbe illő jelenet a United járatán

Forrás: MTI

 2017. április 11. 13:29

Országos felháborodást keltett az Egyesült Államokban, hogy a United Airlines egyik járatáról Chicagóban erőszakkal leszállítottak egy utast és a feleségét, mert kellett az ülőhely a légitársaság alkalmazottainak.

A United több jegyet adott el erre a járatra, mint ahány utas beszállására számított, és így nem maradt ülőhely azoknak az alkalmazottaknak, akiket a légitársaság ezen a gépen el akart vinni. Ilyen esetekben megkérdezik az utasokat, hogy melyikük volna hajlandó leszállni a gépről, és elutazni egy későbbivel.

A United Chicagóból Kentuckyba tartó járatán ezúttal nem jelentkezett senki, ezért a biztonsági őrök kiválasztották a szóban forgó, ázsiai származású, amerikai állampolgárságú idősebb férfit és a feleségét, és felszólították őket, hogy szálljanak le.

A férfi azonban nem volt hajlandó leszállni, azt mondta, orvos, és sietnie kell a betegeihez. Ekkor a biztonságiak megragadták, a fejét az ülése fejtámaszának ütötték, majd leszorították a folyosó padlójára, és a hátán húzva vitték ki a repülőgépből.

A repülőgép utasait sokkolta az eljárás, egyikük filmre vette a jelenetet a mobiltelefonjával, és a rendőri erőszakot mutató képek elárasztották az internetet és az amerikai országos televíziók híreit. A légitársaság bocsánatot kért, de hozzátette: mivel az utas nem volt hajlandó leszállni, annak ellenére sem, hogy felajánlottak neki egy másik járatot vagy egy utalványt, így "kénytelenek" voltak leszállítani. A légiforgalmi hatóság azonban hétfőn közölte, hogy a biztonsági emberek nem az előírásoknak megfelelően jártak el, ezért vizsgálatot indítottak ellenük, és ennek idejére felmentették őket a munkavégzés alól.

Tavaly a 12 legnagyobb amerikai légitársaságnál 434 ezer utas volt kénytelen hasonló okok miatt önként lemondani az utazásról. A leggyakrabban a Delta Air Lines él ezzel a módszerrel: tavaly a Deltánál 130 ezer utas önként mondott le az utazásról. Ha azonban valaki mégsem akar visszalépni az utazástól, a légitársaságnak jogában áll - az érvényes jegy ellenére is - megtagadni tőle a beszállást, vagy ha már a gépen van, akkor erőszakkal is leszállíttathatja őt.

A kompenzációt annak arányában fizetik, hogy milyen sokat késik az utas az eredetileg tervezett időponthoz képest. Ha viszont a légitársaság egy órán belül egy másik járattal elviszi őt a célállomásra, akkor nem jár kártérítés.

Kapcsolódó cikkek

Repülés a BREXIT után

2017. március 29.

Veszélyben az USA turizmusa

2017. február 15.