Folytatódik az erasmusos diákok kedvezménye a Ryanairnél
Forrás: turizmus.com
2022. július 21. 16:33
A Ryanair és az Erasmus Student Network (ESN) már hatodik éve működik együtt, amelynek keretében az európai diákok a legalacsonyabb viteldíjakkal utazhatnak csereprogramjaikra – közölte az ír fapados.
Az Erasmus-hallgatóknak a Ryanair weboldala egy külön ESN-foglalási platformot kínál, ahol négy egyirányú (vagy két oda-vissza útra szóló) járatra 10 százalékos repülőjegy-kedvezményt, valamint minden egyes lefoglalt járathoz egy 20 kg-os feladott poggyászt kapnak ingyen. 2017 óta több mint 600 ezren használták a légitársaság által nyújtott kedvezményt.
A Ryanair közleménye szerint elkötelezett amellett, hogy Európa-szerte támogassa az erasmus hallgatók mobilitásának helyreállítását, ezért mostantól ezek a diákok ismét igénybe vehetik az exkluzív utazási kedvezményeket.
![]() |
Az Erasmus-hallgatók kedvezményt kapnak a jegyárból, és ingyen feladhatnak egy 20 kg-os poggyászt a Ryanair járatain |
Fotó: funlovingvolvo/123rf.com |
Chiara Ravara, a Ryanair értékesítési és marketingvezetője elmondta, minden érvényes ESN-kártyával rendelkező Erasmus-hallgató regisztrálhat a "MyRyanair" szolgáltatáson keresztül a kedvezményekre, amelyekkel reményeik szerint az elkövetkező években még több hallgató él majd.
Juan Rayón González, az ESN elnöke hozzátette, a diákok számára továbbra is a pénzügyi problémák jelentik a legnagyobb akadályt az olyan csereprogramokban való részvételben, mint az Erasmus. A Ryanairrel kötött együttműködés segít a diákoknak, hogy a legtöbbet hozzák ki a csereprogramokból, az ingyen feladható 20 kg-os csomag lehetővé teszi számukra, hogy hazatérhessenek a holmijukkal nyaralásra, az ünnepekre vagy a program végén pénzmegtakarítással – tette hozzá.